Rendeletek tára, 1932

Rendeletek - 51. A m. kir. belügyminiszter 1932. évi 911. kih. számú körrendelete, kihágási ügyekben ismeretlen helyen távollevő terheltek tartózkodásának kipuhatolásáról.

10» 51. 911/1932. B. M. kih. sz. az eljárás sem, sőt ez az eljáró rendőri büntetőbírónak köteles­sége is, hogy a rendelkezésére álló adatok yagy gyanúokokra tá­maszkodva, figyelőlap kiállítását a születési és tartózkodási helyek minden egyes rendőrhatóságánál elrendelje, vagy a terheltek tar­tózkodási helyének megállapítását megkeresés útján kérje, illetőleg saját közegeinek kiküldésével ellenőriztesse. Hogy mely esetben lehet a kihágás miatt elítélt személyi ada­tait közzétenni, azt a Rbsz. 223. §. utolsó bekezdése határozza meg. E szakasz szerint ugyanis, ha a jogerősen elítélt ismeretiem helyen tartózkodik, megszökött vagy elrejtőzött, az elzárásbün­tetés végrehajtása végett az elítélt tartózkodóhelyének kipuhato­lása iránt kell intézkedni. Ebből a célból a rendőri büntetőbíró­ság az elítélt személyi adatainál — az elítélés alapjául szolgáló kihá­gásnak és a kiszabott elzárásbüntetésnek, illetőleg a kiszabott pénzbüntetést helyettesítő elzárásbüntetésnek megjelölésével — a hatóságokhoz intézett felhívást is tehet közzé az iránt, hogy az el­ítélt feltalálása esetében tartózkodóhelye felől értesítsék a felhí­vást kibocsátó rendőri büntetőbíróságot, az elítéltet pedig, ha szö­késétől kell tartani, és személyazonossága iránt kétség nincs, tar­tóztassák le. E rendelkezés olyképpen értelmezendő, hogy a rendőri bün­tető eljárásban ily felhívás közzétételének csak akkor van helye, ha a rendőri büntetőbíróság elítéltet kihágás miatt jogerősen el­zárással, mint főbüntetéssel, vagy pedig akár fő-, akár mellékbün­tetésképpen kihágás miatt jogerősen pénzbüntetéssel büntette, és a Rbsz. 229. §-a szerint a behajthatatlan pénzbüntetésnek elzárás­büntetésre változtatása tárgyában az elsőfokú rendőri büntető­bíróság már alakszerű jogerős végzést hozott, melyet előzőleg az elítéltnek — jogorvoslati jogára való figyelmeztetés mellett — ki­kézbesített. » Az elítélten behajthatatlan pénzbüntetésnek elzárásbüntetésre változtatása tárgyában hozott — felfolyamodással is megtámad­ható — alakszerű határozatnak ugyanis a további eljárás módo­zatait tekintve az a hatálya, mintha a behajthatatlan pénzbünte­tésre ítéltet már eredetileg elzárásbüntetésre ítélték volna. Éppen ezért, ha olyan elítéltről van szó, aki a * behajthatatlan pénzbün­tetésének rendőri bírói határozatban elzárásbüntetésre történt át­változtatása esetén ismeretlen helyen tartózkodik, megszökött, vagy elrejtőzött: az ily elítélt ellen a személyleírásának közzé­tétele ugyanúgy elrendelhető, mintha eredetileg elzárásbüntetésre ítélték volna. Az eljárása jogszabálynak ily értelmű — szigorúbb — magya­rázata természetesen nem jelentheti a szerzett jog elvének csor­bítását. Ha tehát a pénzbüntetésre elítélt kézrekerül, és a pénz-

Next

/
Thumbnails
Contents