Rendeletek tára, 1932
Rendeletek - 34. A m. kir. belügyminiszter 1932. évi 88.600/1931. számú rendelete, szabályrendelet a községi közigazgatási tanfolyamokról, és a községi közigazgatási vizsgáról.
76 34. 88.600/1931. B. M. sz. A bizonyítványt el kell látni a bizottsági elnök és a bizottsági jegyző aláírásával, valamint a tanfolyam pecsétjével. A vizsga jegyzőkönyve. 27. §. A szóbeli vizsga lefolyásáról a vizsgabizottságnak az elnök által megbízott tagja, mint jegyző, jegyzőkönyvet vezet. A jegyzőkönyvben a vizsgázó személyére vonatkozó lényegesebb adatok felsorolandók, és a vizsga eredménye, illetve a vizsga elfogadása esetében a kiérdemelt képesítési fokozat felemlítendő azzal együtt, hogy a határozat egyhangúlag, vagy szótöbbséggel jött-e létre. A jegyzőkönyvet az elnök és a vizsgabizottság összes tagjai aláírják. A tanfolyam igazgatója a jegyzőkönyv hitelesített másolatát és a kitüntetéssel képesített vizsgázók Írásbeli dolgozatait a belügyminiszterhez felterjeszti. Javító vizsga és a vizsga ismétlése. 28. §. A vizsgabizottság azt a jelentkezőt, akinek vizsgáját egy vagy két tantárgyból nem fogadta el, javító vizsgára utasítja. A javító vizsgára a 22. §-ban megállapított határidőben lehet jelentkezni, és pedig, ha a sikertelenül mégikisérelt vizsga január havában volt, akkor a javító vizsgára ugyanazon év március havában lehet jelentkezni, míg ha a sikertelenül megkísérelt vizsga időpontja június hó volt, az esetben a javító vizsga időpontja ugyanazon év október hónapja. A vizsgabizottság azt, akinek vizsgáját kettőnél több tárgyból nem fogadta el, az egész vizsga megismétlésére utasítja. Ismétlő vizsgát a 22. §-ban megállapított határidőben lehet tenni, és pedig, ha a sikertelenül megkísérelt vizsga január havában volt, akkor az ismétlő vizsgára ugyanazon év június havában lehet jelentkezni, míg ha a sikertelenül megkísérelt vizsga időpontja június hó volt az esetben az ismétlő vizsga időpontja a következő év január hónapja. Ha a javító vizsga nem sikerül, akkor annak letételére még egyszer lehet jelentkezni, és pedig az első javítóvizsga időpontját követő január, vagy június hóban. Azt, akinek javító vizsgája másodízben sem sikerül, vagy akinek ismétlő vizsgája elsőízben nem sikerül, csak abban az esetben lehet újból vizsgára bocsátani, ha a tanfolyamot megismétli. A javító és ismétlő vizsgára bocsátás iránti kérvényeket a tanfolyam igazgatójánál kell benyújtani, aki a kérelem tárgyában határoz, és a vizsga napját kitűzi. Az igazgató elutasító határozata ellen 3 nap alatt a belügyminiszterhez lehet fellebbezni.