Rendeletek tára, 1931
Rendeletek - 44. A m. kir. földmivelésügy miniszter 1931. évi 23.318.számu rendelete, a túltömött baromfi nyaka szokásos lekötésének tilalmazásáról. - 45. A m. kir. honvédelmi, a m. kir. belügy- és a m. kir. pénzügyminiszternek 1931. évi 11.720/17. H. M. számu rendelettel kiadott utasítása. az 1931: III. törvénycikk végrehajtásáról.
45. 11.720/17/1931. H. M. sz. 163 A törvénynek 20. §-a pedig a vitézi rend tagjai, az 1914—1918. évi világháborúban arcvonalbeli szolgálatot teljesítettek <és az ebből a szolgálatból kifolyólag rokkantakká vált egyének részére, egyenlő feltételek mellett, elsőbbséget biztosít az e törvény hatálya alá eső fenntartott és az igazolványosok által meg nem pályázott, valamint az ugyanezen kategóriájú, de fenn nem tartott polgári állásokra való elhelyezkedésnél. Az erre vonatkozó rendelkezéseket ennek az utasításnak Il-ik része foglalja magában. Az utasításban előforduló „érdekelt miniszter" alatt, ha honvédról van szó: a honvédelmi miniszter, ha csendőrről vagy folyamőrről: a belügy-, és ha vámőrről: a pénzügyminiszter értendő, „illetékes miniszter" alatt pedig az a miniszter értendő, aki az igazolványos alkalmazásával kapcsolatban az igazolványos kinevezésére (megválasztására, alkalmazására) jogosult hatóságnak (hivatalnak, vezetőségnek) legfőbb felügyeleti hatósága. I. RÉSZ. 1. Igazolvány. (A törvény 2., 3. és 4. §-a.) Mindazoknak, akik a honvédségnél, vámőrségnél, folyamőrségnél és a csendőrségnél a legénységi állományban 6, illetőleg 12 évet szolgáltak, úgyszintén azoknak, akik a törvény hatálybalépése után szolgálatképtelenné váltak (a törvény 3. §-a), és akik a törvényben megkívánt egyéb feltételeknek is megfelelnek, ha olyan alkalmazásért folyamodnak, melyre ennek a törvénynek rendelkezései értelmében más pályázókkal szemben kizárólagos joggal igényük van, az érdekelt miniszter által kiállított igazolvánnyal kell birniok. A törvény hatálya alá eső fenntartott állások (5., 6. és 7. §.) részletes felsorolását külön kimutatások tartalmazzák (8. §.), amelyek egy később kiadandó rendelettel fognak közzététetni. 2. A folyamodók jelentkezése az igény elismerése végett. Az igény elismerése és az igazolvány kiállítása iránt, a tényleges szolgálatban állók szolgálati úton, közvetlenül parancsnokságukhoz, az 1922. január 15-ike óta a honvédségnél, vámőrségnél és folyamőrségnél szolgálatot teljesített, de már tényleges szolgálatban nem álló egyének, valamint a csendőrségi tényleges szolgálatban már nem álló egyének is, annak a csapattestnek (állománytestnek) parancsnokságához, amelynél legutóbb szolgálatot teljesítettek, viszont azok az egyének, akik a törvény 18. §-a alapján kérik igényük elismerését, közvetlenül az érdekelt miniszterhez kötelesek fordulni. 11*