Rendeletek tára, 1931

Rendeletek - 221. A m. kir. földmívelésügyi miniszter 1931. évi 15.136. számú rendelete. A bab és egyéb étkezési hüvelyes-vetőmag állami elismerésének szabályzata.

1234 221. 15.I36/WM, F. M, &. sebb körű inségenyhítő akciót tett folyamatba. Országos érdek fűződik ahhoz, hogy ez a nagyfontosságú akció minél eredménye­sebb legyen. Ennek előmozdítása érdekében szükségesnek tartom, hogy az akció tartama alatt a közönség áldozatkészsége lehetőleg csak e célra vétessék igénybe. Éppen ezért az adománygyűjtések engedélyezését — miként ez az akció tartama alatt a múlt évben is történt — a legszűkebb körre kívánom korlátozni. Felhívom tehát Alispán (Polgármester) urat, hogy 1932. évi március hó 1-éig az adománygyűjtés engedélyezése iránt benyúj­tott kérvények felterjesztésénél, illetőleg a saját hatáskörében engedélyezhető adománygyűjtések engedélyezésénél a 130.940/ 1930. B. M. számú körrendelet (Rt. 1930. 871. o.) harmadik és negyedik bekezdésében foglaltak szerint járjon el. A már folyamatban lévő adománygyűjtésekre, továbbá a jótékonycélú hangversenyekre, előadásokra, táncmulatságokra fentebbi rendelkezésem nem vonatkozik, illetőleg e tekintetben az idézett számú rendelet ötödik bekezdésében foglalt rendelke­zések az irányadók. Arra is felhívom Alispán (Polgármester) urat, hogy az inség­enyhítő akciót ebben az évben is a legodaadóbb közreműködéssel támogassa, és erre alárendelt hatóságait is utasítsa. Budapesten, 1931. évi szeptember hó 24-én. A miniszter rendeletéből: Dr. Csatáry $. &, miniszteri tanácsos. 221. A m. kir. földtnívelésügyi miniszter 1931. évi 15.136. számú rendelete. A bab és egyéb étkezési hüvelyes-vetőmag állami elismerésének szabályzata. 1. §. Az állami elismerés rendszeresítésének célja egyrészt, hogy a bab, borsó és lencse vetőmagot vásárló gazdák kifogás­talan, jóminőségü és egészséges vetőmaghoz juthassanak, más­részt, hogy a vetőmagot termelő gazdák ezzel a termelési ággal járó különleges munkájuk és fáradozásuk fejében bab, borsó és lencse vetőmagjukat megfelelően magasabb áron értékesít­hessék.

Next

/
Thumbnails
Contents