Rendeletek tára, 1930
Rendeletek - 195. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1930. évi 77.000. számú rendelete, a londoni postaszerződés és egyezmények végrehajtásáról.
195. 77.000/1930. K. M. sz. 615 A külső doboz azonban ez esetben elmaradhat. Magától értetődően az üvegcsének fémdobozba vagy hullámlemez papírba való csomagolása továbbra is meg van engedve. A doboz fedelét úgy kell megerősíteni, hogy az könnyen ne váljék le. 10. §. Piócákat, amelyeknek a levélpostával való küldése ezentúl meg van engedve (1. alább 17. §-t), úgy kell csomagolni, hogy minden veszély ki legyen zárva. Az erre a küldeményre a magyar postai üzletszabályok által megkívánt csomagolási szabályok továbbra is érvényben maradnak. 11. §. Ha az egy darabból álló, és a kereskedelmi életben is csomagolás nélkül szállított tárgyakat árumintaként csomagolás nélkül adják fel, és címüket függvényre írják, ezentúl nem szükséges a címet magára a tárgyra is ráírni. Árumintáknál a címet akkor is függvényre lehet írni, ha a küldemény a postai lebélyegzésnél megsérülhetne. Egybecsomagolt küldemények. 12. §. Egybecsomagolni csak üzleti papírt, árumintát és nyomtatványt (kivéve a vakok használatára szolgáló dombornyomású írásokat) lehet; nem lehet tehát pl. 50 százalékkal mérsékelt hírlap- vagy könyvküldeményt más nyomtatvánnyal egybecsomagolni. A szabályoknak meg nem felelően egybecsomagolt küldeményeket a számbajöhető legmagasabb díjjal kell megróni, azaz úgy kell tekinteni, mintha az egész küldemény ilyen küldeményfajt tartalmazna. Kiscsomag. 13. §. Kisebb mennyiségű árut ezentúl „kiscsomag" (petit paquet, Päckchen) elnevezéssel, mint levélpostai küldeményt lehet postára adni azokkal az országokkal való viszonylatban, amelyedet a postai díjszabás felsorol. Kiscsomagot a belföldi forgalomban nem lehet postára adni. A kiscsomag súlyhatára 1 kg., méretei és csomagolási szabályai pedig ugyanazok, mint az árumintáé. Kiköthetők ugyanazok a mellékműveletek (ajánlás, tértivevény, express, díjjegyzék stb.), mint az egyéb levélpostai küldeményeknél. A kiscsomagot nyitva, és a postabélyeggel vagy bérmentesítőgép lenyomata útján teljesen bérmentesítve kell feladni, éspedig a postatisztviselő kezeihez. Feladóvevényt csak ajánlva való feladás esetén ad a posta. Minden kiscsomagban fel kell tüntetni a feladó nevét és címét, és el kell látni egy kitöltött vámjelzőcédulával. A címoldalra „kiscsomag", esetleg „petit paquet", „Päckchen" felírást ajánlatos at-