Rendeletek tára, 1929
Rendeletek - 300. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1919. évi 66.000 számu rendelete, a légi járóművek bejelentése, nyilvántartása, alkalmasságuk megállapítása, lajstromozásuk, kísérő irataik, és a kapcsolatos rendelkezések tárgyában kiadott 46.402/1923. K. M. sz. rendelet módosításáról.
300. 66.000/1929. K. M. sz. 1753 (típus, tervező, gyáros megnevezésével), és pontosan meg kell benne jelölni, hogy a légi járóművet nyilvántartásra a m. kir. Légügyi Hivatalnál mikor és mily szám alatt jelentették be. A kérvényhez mellékelni kell a légi járóművet elölről és oldalnézetben ábrázoló két-két fényképet 6.5X10.5 cm nagyságban. 2. §. Az alkalmasság megállapítása iránt benyújtott kérvényt a m. kir. Légügyi Hivatal a gépellenőrző osztályhoz továbbítja, amely az alkalmasság megállapításához szükséges vizsgálatokat saját hatáskörében a m. kir. Légügyi Hivatal által e célra kiadott külön utasítás („Utasítás repülőgépek (motorok) építési ellenőrzésére, üzemi kipróbálására és utólagos felülvizsgálatára") értelmében eszközli. A gépellenőrző osztály e célból a szükséghez képest szakközeget küld, vagy bizottságot rendel ki, amely utóbbi legfeljebb öt tagból állhat. Vízirepülőgép alkalmasságának megállapításánál a m. kir. Vasúti- és Hajózási Főfelügyelőség az üzemi kipróbálásra az utasítás értelmében kirendelendő bizottságba egy tagot küld ki. 3. §. Oly légi járóműveknél, amelyeknek előállítása az ország területén belül történik, a légi járómű alkalmasságának megállapítását az előállítónak még az építés megkezdése előtt kell a m. kir. Légügyi Hivatalnál kérelmeznie. Ily légi járóművek alkalmasságának megállapítása csakis az idézett utasításban megszabott építési .ellenőrzés és üzemi kipróbálás után történhetik abban az esetben, ha a légi járóim 1. oly típusnak felel meg, amelynek alkalmasságát a m. kir. Légügyi Hivatal gépellenőrző osztálya előzőleg már megállapította, vagy amely típus, mint valamely más külföldi állam megfelelő szerve által a légi közlekedésre alkalmasnak elismert típus van a gépellenőrző osztálynál nyilvántartva; 2. ha a légi járómű teljesen, vagy fontosabb alkatrészeiben új típusú, amelyet azonban a m. kir. Légügyi Hivatal .gépellenőrző osztálya légi közlekedésre alkalmasnak nyilvánít. Az építési ellenőrzés és üzemi kipróbálás céljából az előállítónak a 3. §. 1. bekezdésében megjelölt kérvényben meg kell jelölnie az előállító nevét és lakását, ha a légi járómű megrendelésre készül, a megrendelő nevét és lakását — annak megjelölésével, hogy a légi járóművet az ország területén való, vagy külföldön való légi közekedésre, és mily célra fogják felhasználni, továbbá mellékelni kell a szerint, hogy az 1., vagy a 2. pontokhoz tartozó légi járóművekrŐl van szó, az építési ellenőrzési utasításban részletesen megjelölt terveket és okmányokat. Az előállító köteles az építési ellenőrzés eszközlése céljából az építés folyamán a.vonatkozó okmányokat a gépellenőrző osztály