Rendeletek tára, 1929

Rendeletek - 281. A m. kir. igazságügyminiszter 1929. évi 73.584. I. M. számu rendelete, a nagyigmándi kir. közjegyzői állás megszüntetéséről, és Komáromban kir. közjegyzői állás rendszeresítéséről. - 282. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1929. évi 89.939. K. M. II. számu rendelete, az „Országos Középítési Tanács" szervezetéről. Jóváhagyatott a Kormányzó Úr Ő Főméltóságának Budapesten, 1929. évi március hó 23-án kelt magas elhatározásával.

1662 282. 89.989/1929. K. M. sz. 6. §. Egyes ügyek tárgyalására a hivatalos és kinevezett tanács­tagokon kívül az illető szakminiszter más tisztviselőjét is kiren­delheti, illetőleg a tanácson kívül álló más szakférfiút is meg­hívhat. Sürgős esetekben a Tanács elnöke ily meghívást közvetlenül is foganatosíthat, és azt a tárgyalandó kérdéssel érdekelt minisz­ternek utólag bejelenti. 7. §. A Tanács írásbeli teendőinek ellátására és az ülések jegy­zőkönyveinek vezetésére a kereskedelemügyi miniszter a minisz­térium műszaki személyzetének létszámából titkárt, és egy, eset­leg két jegyzőt rendel ki, akik ezen teendőik fejében a kereske­delemügyi miniszter által megállapítandó díjazásban részesülnek. 8. §. A Tanács ülésein az Összes tagok és meghívottak szólási joggal bírnak, szavazati joguk azonban csak a kinevezett tagok­nak van. 9. §. A tanácstagok kinevezésük elfogadásával kötelezettséget vállalnak a Tanács működésében való résztvételre, és az elnök ál­tal hozzájuk utalt ügyekben az előadói teendők ellátására. Amennyiben a tanácstag vállalt kötelezettségének bármely oknál fogva huzamosabb időn át eleget nem tehetne, ezt a Tanács elnökéhez be kell jelentenie. 10. §. Az Országos Középítési Tanács üléseit az elnök hívja össze, és azokon elnököl. Akadályoztatása esetén az alelnökök egyike helyettesíti. Az ülés megtartásáról a tanácstagok, a tanácskozás alá kerülő ügyek megjelölésével, meghívók útján értesíttetnek. 11. §. Abból a célból, hogy az illetékes miniszterek által az Országos Középítési Tanács elé utalt ügyek kellően előkészíttes­senek, és hogy azok gyorsabb elintézése biztosíttassék, a Tanács kebelében nyolc bizottság szerveztetik, és pedig: 1. magasépítési, 2. út- és hídépítési, 3. vasútépítési, 4. csatorna- és kikötőépítési, 5. posta-távirda és távbeszélő, 6. anyagvizsgálati, 7. köz- és energiagazdasági és ipartechnikai bizottság, 8. a városrendészeti munkák és városi közművek bizottsága. 12. §. Az elnök és a két alelnök tagja mindegyik bizottság­nak, ezenkívül mindegyik bizottságba a kereskedelemügyi minisz­ter a kinevezett tagok sorából, két-két évi tartamra, legalább öt-öt, tagot nevez ki. Ugyanaz a tanácstag több bizottság tagjává is kinevezhető.

Next

/
Thumbnails
Contents