Rendeletek, tára 1928
Rendeletek - 166. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1928. évi 90.997. számú rendelete, a m. kir. mértékhitelesítő hivatalok székhelyének és hatásköri területének megállapításáról, valamint az időszakos mértékhitelesítési központok kijelöléséről.
166. Ô0.99?/19â8. K. M. su. 629 Budapest székesfőváros, valamint Debrecen, Győr, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Pécs és Szeged törvényhatósági joggal felruházott városok területén az időszakos mértókhitelesítés a jelen rendelet függeléke I. táblázatában megállapított csoportosítás szerint részben a páratlan, részben a páros évek folyamán tartatik meg. 4, §. A jelen rendelet függelékének I. táblázatában felsorolt községeken kívül időszakos mértékhitelesítési központul tekinthető minden oly község is, amelynek területén valamely állandóan felállított hídmérleg időszakos hitelesítése az évi rendes időszakos mértékhitelesítési körút alkalmával foganatosíttatik, feltéve, hogy az illető község elöljárósága az időszakos mértékhitelesítési központokul kijelölt községekre nézve fennálló törvényes követelményeknek eleget tesz (lásd a 95.035/1912. számú kereskedelem-^ ügyi miniszteri rendelet 34. szakaszát s az annak kiegészítéséül kiadott későbbi rendeleteket). 5. §. Az időszakos mértékhitelesítési központokul ki nem jelölt községek az időszakos mértékhitelesítés időrendjeiszempontjából a jelen rendelet függelékének I. táblázatában részletezett A) és B) csoportok közül általában abba a csoportba tartoznak, amelyben közigazgatási járásuk meg van nevezve. Ezen általános szabály alól a vármegyei törvényhatóságok járási beosztásában az évek során bekövetkezett változások folytán kivételek állottak elő. Utasíttatik ennélfogva am. kir. központi mértékügyi intézet, hogy az időszakos mértékhitelesítési központokul ki nem jelölt községekről a jelen rendelet függelékében foglalt I. táblázat beosztásához alkalmazkodva oly végleges jellegű kimutatást tegyen közzé, amely minden községre vonatkozólag megállapítja, hogy az időszakos mértékhitelesítés időrendje szempontjából a fent hivatkozott A) vagy B) csoportba tartozik-e % A községeknek ezen csoportosítása a közigazgatási beosztá változásai folytán módosítást nem szenvedhet. 6- §• Ugy az időszakos mértékhitelesítési központoknak, mint az ilyenekül ki nem jelölt községeknek a jelen rendelet függelékének I. táblázatában megállapított csoportok egyikéből a másikába való áthelyezését az illető község elöljáróságának indokolt előterjesztése alapján a m. kir. kereskedelemügyi miniszter engedélyezi, és pedig az időszakos mértékhitelesítési központokra vonatkozólag közvetlenül rendeleti úton, a központokul ki nem jelölt községekre vonatkozólag pedig a m. kir, központi mértékügyi intézet útján. A m. kir. központi mértékügyi intézet az előző 5. szakaszban említett kimutatást a nyert utasítások alapján időről-időre módosítja. Az időszakos mértékhitelesítés időrendjének az előző bekezdésben említett megváltoztatása mindig úgy hajtandó végre, hogy az időszakos hitelesítés időköze az 1907. évi V. t.-c. 16. J s