Rendeletek, tára 1928

Rendeletek - 119. A m. kir. igazságügyminiszter 1928. évi 11.000. I. M. számú rendelete, az örökösödési eljárásról alkotott 1894 : XVI. törvénycikket módosító 1927 : IV. törvénycikk életbeléptetéséről, valamint a 43.194/1895. I. M. szám alatt kiadott rendelet módosításáról és kiegészítéséről.

119. 11.000/1928. I. M. sz. 4:Ï5 arra, hogy nem áll-e fenn olyan eset, amelyben az Öe. 23. §. és az Öen. 16. §. 1. bekezdése szerint a kir. közjegyzőt hagyatéki ingatlan létéről értesíteni kell. Az a bíróság, illetőleg a hagyatéki eljárásra nem illetékes az a kir. közjegyző, akihez a jelen §. szerinti értesítés érkezett, azt az illetékes kir. közjegyzőhöz juttatja. Az örökösödési ügyek lajstroma a kir. közjegyzőnél. 15. §. A kir. közjegyző az A) minta szerint lajstromot (örökösödési ügyek lajstroma) vezet. A lajstromszámot ,,Kjö" jellel és az évszámmal együtt minden iraton és mellékleteiken is feltünteti. Az ügyet a lajstromba rendszerint a halálesetfelvételi ív beérkeztekor kell bevezetni, de ha már korábban. érkezett az ügyben valamilyen irat, vagy a közjegyző hivatalból tett intézke­dést, már az első irat megérkezésekor vagy az intézkedés meg­tételekor belajstromozza az ügyet és a még ki nem tölthető rovato­kat egyelőre üresen hagyja. Minden naptári évben külön lajstromot kell készíteni. Az év végén be nem fejezett azokat az ügyeket, amelyek a múlt évi lajstromba voltak bejegyezve, a folyó évi lajstrom lezárása után ennek a lajstromnak a végére kell átvezetni. Ugyanide kell át­vezetni a korábbi lajstromokban befejezettnek jelzett azokat az ügyeket is, amelyek bármi okból újból megindulnak. Ilyen módon mindig csak két lajstromba kell bejegyzéseket tenni. A halálesetekről a jelen rendelet 2. §-a szerint érkező havi kimutatások közül mindegyik községre (kerületre) nézve csak az év elején érkező első kimutatás kap új lajstromszámot. A további kimutatásokat ugyanazzal a lajstromszámmal és a megfelelő folyó alszámmal kell ellátni. E kimutatások lajstromozásánál a 3. rovatba a község (kerület) nevét kell bejegyezni. Ha e kimutatá­sok valamelyikéhez újabb iratok csatolása szükséges, azokat a csomón belül a vonatkozó kimutatással együtt külön gyüjtőívbe kell helyezni. A kir. közjegyző iratkezelése. 16. §. Az egyes ügyek iratait a kir. közjegyző a lajstrom­szám sorrendjében külön csomóban kezeli. Ha a csomó egynél több ívből áll — ide nem értve az ívben elhelyezhető melléklete­ket — a kir. közjegyző tartós papirosból iratborítékot készít, amelynek külső oldalán a lajstromszámot, az örökhagyó nevét, volt lakóhelyét és halálának napját, belső oldalán pedig a folyó alszám alatt tett intézkedések rövid megjelölését és megtételük napját, valamint a beérkezett iratokat és érkezésük napját jegyzi fel. 28*

Next

/
Thumbnails
Contents