Rendeletek, tára 1928
Rendeletek - 107. A m. kir. földmívelésügyi miniszter 1928. évi 21.700. számú körrendelete, a juhok fertőző lábvéggyulladása elleni védekezésről és terjedésének megakadályozásáról.
'388 107. 21.700/1928. F. M. sz. manybol juhokat nem hajtottak-e el más udvarba vagy községbe (városba), nyomozni és eljárása eredményéről a községi elöljáróságnak (városi hatóságnak) jelentést tenni. A községi elöljáróság (városi hatóság) a helyhatósági állatorvos jelentését a járási (városi) m. kir. állatorvosnak késedelem nélkül megküldi, ott pedig, ahol helyhatósági állatorvos nincsen, a betegség, illetve gyanújának felmerüléséről az elsőfokú hatóságnak és a járási (városi) m. kir. állatorvosnak azonnal jelentést tesz, A juhok fertőző lábvéggyulladásának (büdös sántaság, sársántaság) vagy gyanújának felmerülése esetén a községi elöljáróság (városi hatóság) megtiltja, hogy a fertőzött udvarba, tanyába, majorba, pusztára stb. juhokat bevigyenek, illetve, hogy onnan juhokat elvigyenek, továbbá, hogy az ott levő juhokra marhalevelet kiadjanak, végül a már kiadott marhalevelek bevonása iránt intézkedik. 3 §. Az elsőfokú hatóság abban az esetben, ha a betegséget vagy annak gyanúját nem helyhatósági állatorvos állapította meg vagy ha a helyhatósági állatorvos a betegségnek csak a gyanúját állapította meg, a betegség nemének megállapítása végett a járási (városi) m. kir. állatorvost a helyszínére azonnal kiküldi. A járási (városi) m. kir. állatorvos a saját vizsgálata vagy a helyhatósági állatorvos jelentése alapján a betegség megállapítását a 36.200/1925. F. M. sz. itteni rendeletben előírt levelezőlapon köteles a földmívelésügyi minisztérium állategészségügyi főosztályának, a kerületi m. kir. állategészségügyi felügyelőnek és a törvényhatósági m. kir állatorvosnak bejelenteni. Ha a betegséget a helyhatósági állatorvos állapította meg, a járási (városi) m. kir. (állatorvos véleményének meghallgatása után, ha pedig a betegséget a járási (városi) m. kir. állatorvos állapította meg, ennek jelentése után az elsőfokú hatóság, távollétében a helyszínen eljáró m. kir. állatorvos elrendeli, hogy: a) a beteg és a gyanús juhok más juhoktól elkülöníttessenek és ezek, valamint a fertőzésről gyanús juhok más juhokkal ne érintkezzenek; b) a beteg, a gyanús és a velük együtt tartott juhokat közös legelőre kihajtani vagy más juhokkal közösen legeltetni tilos; c) a fertőzött udvarban, tanyán, majorban, legelőn stb. levő juhokra marhalevél ki ne adassék és ha még meg nem történt volna, az ilyen udvarban levő juhok marhalevele bevonassék. Intézkedik végül az elsőfokú hatóság, hogy a betegség behurcolja vagy elhurcolása esetén az állatok származási, illetve rendeltetési helyén a megszabott intézkedések foganatosíttassanak. 4. §. A községi elöljáróság (városi hatóság) megengedheti, hogy a beteg, betegségre gyanús vagy fertőzésről gyanús állatok helybe vagy más községbe (városba) azonnali levágás céljából eladassanak és tengelyen elszállíttassanak.