Rendeletek, tára 1928

Rendeletek - 393. A m. kir. igazságügyminister 1928. évi 75.200. I. M. számú rendelete, az Országos Földbirtokrendező Bíróság ügyviteli szabályainak újabb megállapításáról.

1734 393. 75.200/1928. I. M. sz. eredményéhez képest, az időközben megüresedett földrészletekre, valamint az OFB. által juttat ott ól különböző személy tényleges birtokában talált földrészletekre nézve a kimozdítás, a juttatás, esetleg a rendelkezésre bocsátott elidegenítő szerződéshez hozzá­járulás kérdésében határoz, és az általa földhöz juttatott nevét s foglalkozását vagy állását a változási kimutatásba bevezeti. A változási kimutatás címfeliratában a változási kimutatás meg­jelölését, a megváltást szenvedő nevét, illetőleg cégét és lak-, illetőleg székhelyét, továbbá a község nevét, amelynek határá­ban a megváltott ingatlan fekszik, továbbá a vonatkozó telek­könyvi betét számát, a kimutatás rovataiba, és pedig az első rovatba a hitelesített kiosztási földkönyvben használt kiosztás; részletszámot, a második rovatba a területet a kiosztási földkönyv szerint, a harmadik rovatba a kiosztási földkönyvben esetleg közölt kataszteri tiszta jövedelmet, a negyedik rovatba a kiosztási földkönyvben megnevezett földhöz juttatott nevét, az ötödik rovatba a hitelesítés után juttatást kimondó legutolsó határozat­nak iktatószámát és az abban megnevezett földhözjuttatott nevét s lehetőleg foglalkozását vagy állását, valamint az OFB. juttató határozatának iktatószámát, a hatodik rovatba a helyszíni el­járás során az OFB. bírája, mint egyesbíró által földhöz juttatott nevét, állását vagy foglalkozását és lakását, es a hetedik „Jegy­zet" rovatba az esetleges megjegyzéseket keíl beírni. Amennyiben a Fbt. 4. §-ában kapott felhatalmazás alapján kibocsátott pénzügyminiszteri rendelet szerint szerkesztett hátra­léki kimutatás az egyesbírónak rendelkezésére áll, annak a jutta­tott megjelölésére szolgáló rovatát a szükséghez képest kiigazítja, vagy annak adatait az. egyesített változási és hátraléki Kimuta­tásba vezeti át, kivéve, ha ezt szükségtelenné teszi az, hogy a lebonyolító szerv, illetőleg a pénzügyi hatóság már ilyen kimuta­tást bocsát az egyesbíró rendelkezésére. Az egyesített változási és hátraléki kimutatást címfelira­tában ilyennek kell nevezni, s egyébként a változási kimutatás címfeliratában közölt adatokat kell tartalmaznia. 1—6. rovatai megegyeznek a változási kimutatás 1—6. rovataival. Hetedik rovatába a hátralékos megváltási árat, illetőleg az ennek teljes kiegyenlítéséül adott kölcsönt, és esetleg a kamatlábat, nyolca* dik rovatába a törlesztési időt, kilencedik rovatába az évi tőke és kamattörlesztési részletet, tizedik rovatába a követelés különös jogi természetét, főleg azt, hogy a megváltási ár kiegyenlítéséül adott kölcsön erejéig bejegyzett jelzálogjog birtokrendezési köt­vények biztosítékául szolgál, tizenegyedik rovatába a jelzálogos hitelező nevét vagy cégét, lakását vagy székhelyét, végül a tizen­kettedik „Jegyzet" rovatába az esetleges megjegyzéseket kell beírni. Az említett kimutatás 1—4. és 7—11. rovatai rendszerint

Next

/
Thumbnails
Contents