Rendeletek tára, 1927
Rendeletek - 12. A m. kir. minisztérium 1927. évi 3.000. M. E. számú rendelete, a létszámviszonyoknak rendezése, és az állami és vármegyei tisztviselőket és egyéb alkalmazottakat, valamint a honvédség, csendőrség, vámőrség, folyamőrség és államrendőrség tagjait megillető illetményeknek, továbbá az említetteket, - #valamint özvegyeiket és árváikat megillető ellátási díjaknak újabb szabályozása tárgyában kiadott 1925. évi 7.000. M. E. számú rendelet egyes rendelkezéseinek kiegészítéséről, illetőleg módosításáról, továbbá az állami és vármegyei altisztek és kisegítő szolgák létszámviszonyainak rendezéséről.
12. 3.000/1927. M. E. sz. 47 III. FEJEZET. Átmeneti és záró rendelkezések. 16. (1) A jelen rendelethez csatolt kimutatás szerint az egyes altiszti és kisegítő szolgai csoportokra (fizetési csoportokra) nézve megállapított létszámot fokozatosan, vagyis természetes apadás útján kell elérni, ennélfogva azok az altisztek, akik az egyes altiszti csoportokra nézve megállapított létszámon fölül vannak, saját személyükre nézve megmaradnak abban az altiszti csoportban, amelyben ezidőszerint is vannak, üresedés esetén azonban állásukat csak abban az altiszti, illetőleg kisegítő szolgai csoportban lehet betölteni, amely csoportban az állás rendszeresíttetett.j Ez a rendelkezés azonban nem érinti az 5. pont (2) bekezdésében foglaltakat. (2) A jelen rendelethez csatolt kimutatás szerint az egyes altiszti csoportokra megállapított létszámok keretén belül az ezidőszerinti létszámmal szemben mutatkozó üres altiszti állásokat — abban az esetben, ha megfelelő költségvetési fedezet rendelkezésre áll, és feltéve, hogy az 1927/28. évi költségvetési előirányzatba az egyes csoportokba megfelelő számú állás felvétetett — már az 1926/27. költségvetési évben kinevezés útján be lehet tölteni, és pedig legkorábban az 1927. évi május hó l-jétől számított hatállyal. Ezeknél a kinevezéseknél előzőleg nem kell pályázatot hirdetni. (3) A (2) bekezdés szerint eszközölhető kinevezések szempontjából az egyes altiszti csoportokban a megállapított létszámmal szemben üresedés akkor van, ha valamely altiszti csoportban a tényleg betöltött létszám kevesebb, mint az arra az altiszti csoportra nézve megállapított létszám (pl. valamely státus II. osztályú altiszti csoportjában a megállapított létszám 12, az 1927/28. évi költségvetési előirányzatba felvett átmeneti létszám szintén 12, ezzel szemben 8 II. osztályú altiszti állás van betöltve, ebben az esetben tehát a II. osztályú altiszti állást be lehet tölteni) ; vagy ha valamely altiszti csoportban a tényleg betöltött létszám ugyan nagyobb, mint az arra az altiszti csoportra nézve megállapított létszám, de az altiszti csoporton belül munkakörhöz kötött olyan altiszti állás van rendszeresítve, amely tényleg betöltve nincsen (pl. valamely státus I. osztályú altiszti csoportjában a megállapított létszám 1 kapusi és 10 I. osztályú, tehát összesen 11 altiszti állás, az 1927/28. évi költségvetési előirányzatba felvett átmeneti létszám pedig 12, s ezzel szemben 11 II. osztályú altiszti állás van betöltve ; ebben az esetben a kapusi állást be lehet tölteni, ha ezt a munkakört nem I. osztályú altiszt tölti be). (4) A munkakörhöz kötött altiszti állást nem lehet üresedésben levőnek tekinteni, s ennélfogva azt be sem lehet tölteni