Rendeletek tára, 1927

Rendeletek - 166. A m. kir. pénzügyminiszter 1927. évi 30.715. számú rendelete, a kárpitok fényűzési forgalmi adójáról.

166. 39.715/1927. P. Ü. M. sz. 431 ideiglenes házadómentesség iránt már előbb.elkésetten beadott kér­"• vényük jogerősen visszautasíttatott, legkésőbb április hó végéig kér­jék az ügy tárgyalásának újrafelvételét. A (6) bekezdés alapján be­adandó ily kérvényeket a tényáHás pontos megállapítása után hoz­zám kell felterjeszteni, a (7) bekezdés alapján beadott ily kérvénye­két azonban a m. kir. adóhivatal saját hatáskörében intézze el. Az ideiglenes adómentességet ilyen esetekben is az eredeti kérvény beadását követő naptári évnegyedtől kezdődőleg kell megállapítani. (2) A pénzügyigazgatóság azonnal állapítsa meg, hogy az ideiglenes házadómentesség tárgyában hozott, elkésés miatt vissza­utasító határozat ellen beadott és már felterjesztett bírósági pana­szok között nincsenek-e olyanok, amelyek a törvényjavaslat 6. §-ának (6) és (7) bekezdése alapján kedvezően elintézhetők, és az ily panaszokat űjabbi tárgyalás végett, jelen rendeletemre való hivatkozással, azonnal kérjék vissza a m. kir. közigazgatási bíró­ságtól. Az ily ügyekre nézve esetleg már beadott, de még fel nem terjesztett panaszokat nem kell felterjeszteni, hanem e helyett 'az ügyet a jelen §. első bekezdése alapján újból tárgyalás alá kell venni. (3) A ni. kir. adóhivatalok ellenőrizzék azt, hogy a házhelyhez jutottak ideiglenes házadómentesség iránti kérvénye a 'törvény­javaslat 6. §-ának (7) bekezdésében kitűzött határidőn belül tényleg be is adassanak, — miért is azok a községek (városok), amelyekből a vonatkozó kérvények május hó végéig sem terjesztetnek be, leg­később június hó 3-án rövid, záros határidő kitűzése mellett meg­sürgetendők. 4. §. A jelen rendelet alapján benyújtandó kérvények illeték­mentesek. Budapesten, 1927. évi március hó "15-én. A miniszt.er helyett: D/% Varffha Tmre s. k. i \ államtitkár. 166. A m. kir. pénzügyminiszter 1927. évi 30.715. számú rendelete, a kárpitok fényűzési forgalmi adójáról. A fényűzési forgalmi adóról szóló 1920 : XVI. t.-c. végrehaj­tása iránt kiadott 1920. évi 90.000. sáámú utasítás (Magy. Rend. Tára 1920. évf. 1240. o.) és az ezt kiegészítő és módosító későbbi rendeletek némely rendelkezésének módosítása tárgyában az idézett törvénycikk 6. §-ának 2: pontjában foglalt felhatalmazás alapján — a m. kir. kereskedelemügyi miniszter úrral egyetértve— a következőket rendelem:

Next

/
Thumbnails
Contents