Rendeletek tára, 1927
Rendeletek - 161. A m. kir. pénzügyminiszter 1927. évi 350. P. M. számú rendete, a külföldre történt hivatalos kiküldetések alkalmával felszámítható illetmények tárgyában.
420 161. 350/1927. P. M. sz. vevőségnek, amely köteles az odaérkezett útiszámlát nyolc i.apon belül felülvizsgálni, érvényesíteni, és a kiküldő hatósághoz visszaterjeszteni. 2?.. Az útiszámlába a napidíjakat (3. pont), a bérkocsidíjakat (8. pont) és a podgyászszállítási díjakat (17. pont) -- a jelen rendelettel történt megállapításoknak megfelelően — pengőértékben, a vasúti és hajóviteldíjakat (13. pont), és az útlevéllel kapcsolatos költségeket (18. pont) pedig abban, a pénznemben kell beállítani, amelyben azok tényleg fizettettek. Az útiszámlában felszámított vasúti és hajóviteldíjaknak a helyességéről az útiszámla érvényesítésére hivatott számvevőségnek az illető országra nézve érvényben álló hivatalos díjszabás alapján, vagy más alkalmas módon kell meggyőződést szereznie. A hálófülkéért vagy hajófülkéért fizetett díjakat azonban a hálófülke- vagy hajófülkejegynek az^ útiszámlához való csatolásával, az útlevéllel kapcsolatos költségeket pedig az eredeti útlevélnek a bemutatásával igazolni kell. Feltétlenül csatolni kell továbbá az útiszámlához eredetben vagy hiteles másolatban a hivatalos kiküldetésre vonatkozó rendeletet, továbbá a különleges díjszabás alá eső vonatok, és a! hálófülke vagy hajófülke igénybevételére, valamint az 50 kg.-nál nagyobb súlyú hivatalos podgyász vitelére szóló miniszteri engedélyeket is. 24. A külföldre kiküldött tisztviselő vagy egyéb alkalmazott részére, a kiküldetési illetményeinek fedezésére, lehetőleg úti előleget kell adni, mégpedig az előreláthatólag felmerülendő összegben. Az útielőleg — a 25. pontban említett kivételtől eltekintve — kizárólag pengőértékben utalványozható. A külföldre történt hivatalos kiküldetések alkalmával felmerült kiküldetési illetményekről beterjesztett útiszámlát mindenkor pengőösszegben kell érvényesíteni, és amennyiben a kiküldött tisztviselő vagy egyéb alkalmazott javára az útiszámla eredménye szerint kijárandóság mutatkozik, azt részére — a 25. pontban foglalt kivételtől eltekintve — kizárólag pengőértékben kell folyósítani. Az útiszámlába — a 23. pont szerint — idegen pénznemben beállítható útiilletményeknek pengőértékre való átszámításánál a budapesti áru- és értéktőzsde által az útiszámla beadásának napján kiadott hivatalos valutajegyzés „áru" rovata az irányadó. Amennyiben az útiszámla beadásának napján budapesti tőzsdejegyzés nincsenj abban az esetben az illető napot megelőző legutolsó tőzsdei jegyzést kell alapul venni. 25. A külföldön állomásozó m. kir. külképviseleti hatóságoknál szolgalatot teljesítő tisztviselők és egyéb alkalmazottak részére, a hivatalos kiküldetések alkalmával az előreláthatóan felmerülő kiküldetési illetményeknek megfelelő összegű útielőleget