Rendeletek tára, 1927

Rendeletek - 362. A m. kir. belügyminiszter 1927. évi 300.166. számú körrendelete, a vasúti pályán a gyalogközlekedés megakadályozásáról.

362. 300.166/1927. B. M. sz. 2331 annak az illető tisztviselő részére való közvetlen kiszolgáltatására magánfelek köteleztessenek. A magánfelek érdekében végzett hivatalos munkáért a városi tisztviselőt a jogszabályok értelmé­ben megillető díjakat a magánfeleknek a város közpénztárába kell befizetniök, és az ily módon befolyó összegekből az illető tisztvise­lőket a számadási időszak végével átalányösszegű méltányos juta­lomban lehet részesíteni. A felterjesztésekben foglalt e kérdésre nézve tehát értesítem a város közönségét, hogy a törvény, miniszteri rendelet, vagy a jogszabályok alapján idegen hatójság által megállapított díjak (pl. a hagyatéki leltározási díjak) is az imént idézett rendelkezés alá tartoznak. A rendelkezésnek ily értelmű magyarázata a tisztviselők tekintélyének megóvása végQtt is szükséges, mert az eljáró tiszt­viselő így nem tűnik fel abban a színben, mintha a magánfél az ő működését megfizetné. Nem lenne azonban észrevételem az ellen, ha a város ezeket a díjakat akár esetenkint, akár időszakoinkint (havonkint, negyedévenkint) egész összegében az eljáró tisztviselő­nek utalná ki, feltéve, hogy ez az eljárás az egyes tisztviselők összes illetményei között nagy aránytalanságot nem idéz elő. Budapesten, 1927. évi november hó 4-én. Dr. Scîtovszky Bêla s. k. m. kir. belügyminiszter. 362. A m. kir. belügyminiszter 1027. évi 300.166. számú körrendelete, d vasúti pályán a gyalogközlekedés megakadályozásáról.. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter úr arról értesített, hogy a hazai vasutak mind nagyobb isizámmal szereznek közfor­galmú, de különösen pályafelügyeleti és szolgálati célokra alkal­mas, 40—60 km. óránkinti sebességgel közlekedő motoros hajtá­nyokat és sínautókat. Ezek a nagysebességű motoros járóművek nem menetrend­szerűen, tehát oly időben közlekednek, amelyről a közönségnek nincsen tudomása. Ez a körülmény tehát fokozott veszélyt jelent azokra a gyalogosokra, kik a vasúti pályán a vágányk mellett, vagy azok között a fennálló rendelkezések értelmében egyébként is sza­bálytalanul közlekednek. E szabálytalan közlekedésből származható balesetek meg­előzése céljából felhívom Címedet, utasítsa az alárendelt hatósá­gokat, hogy fentebbiekről a közönséget — az 1879: XL. t.-c. 112. §-ában foglalt büntető rendelkezésre hivatkozással — a helyi viszonyoknak leginkább megfelelő módon tájékoztassák és azok Magy. Rend. Táia, 1927. XI-XII. f. 148

Next

/
Thumbnails
Contents