Rendeletek tára, 1927
Rendeletek - 318. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1927. évi 106.399. számú rendelete, Budapest székesfőváros területén élővirágnak a folyó évi október hó 30-ára eső vasárnapon való árusításáról.
1784 318. 106.399/1927. K. M. sz. könyv váltására, és egy évi szakbavágó gyakorlat beigazolása esetén a kovács, szerszámkovács, s lakatos (műlakatos, épületfelvasaló és géplakatos), illetőleg a vas- és fémesztergályos ipar önálló űzéséhez szükséges iparigazolvány váltására jogosít. Felhívom Címedet, hogy az idézett törvénycikk végrehajtása tárgyában kiadott 78.000/1923. K. M. sz. rendelet (Magy. Rend. Tára 1923. évf. 611. o.) függelékét alkotó „Jegyzék" II. pontjába az újpesti m. kir. állami faipari szakiskola címének megváltoztatását és az ezen szakiskola fémipari szakosztályának végbizonyítványa által nyújtott képesítést vezesse be, továbbá az e rendeletemben foglaltakról a hatósága területén működő elsőfokú iparhatóságokat, és ezek útján az ipartestületeket is megfelelően értesítse azzal, hogy az említett jegyzéket a fenti értelemben szintén igazítsák és egészítsék ki. Jelen rendeletem a Belügyi Közlönyben is megjelenik. Budapesten, 1927. évi október hó 20-án. Herrmann Miksa s. k. m. kir. kereskedelemügyi miniszter. 318. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1927. évi 106.399. számú rendelete, Budapest székesfőváros területén élővirágnak a folyó évi október hó 30-ára eső vasárnapon való árusításáról. Abból a célból, hogy a székesfőváros közönsége a sírok díszítéséhez szükséges élővirágot Mindszent ünnepe alkalmából az azt megelőző vasárnapon zavartalanul beszerezhesse, az 1891 : XIII. törvénycikk 3. §-ában nyert felhatalmazás alapján a belügyi ós földmívelésügyi miniszterekkel egyetértően kivételesen engedélyt adok arra, hogy a folyó évi október hó 30-ára eső vasárnapon Budapest székesfőváros területén : a) az élővirág árusítására berendezett üzleteket a más vasárnapokra megállapított időn túl is egészen este hét (7) óráig lehessen nyitvatartani, és b) utcákon és tereken élővirágot a más vasárnapokra megállapított időn túl is egészen este hét (7) óráig lehessen árusítani. Temetőkben és a temetők bejárata előtt élővirág, hivatali elődöm 1922. évi 60.243. számú rendeletének (Magy. Rend. Tára 1922. évf. 351. o.) 1..pontja értelmében, a temetők látogatásának tartama alatt árusítható. Budapesten, 1927. évi október hó 26-án. Herrmann s. k.