Rendeletek tára, 1927

Rendeletek - 307. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1927. évi 98.205. számú rendelete, a berni egyezmény hatálya alá eső vasútvonalak jegyzékének módosulásáról. - 308. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1927. évi 95.662. számú rendeletével kiadott engedélyokirata a szegedi korlátolt közforgalmú gazdasági vasútnak.

1776 308. 95.662/1927. K. %, sz. i megépítésére és üzletére az 1881 : XLI. t.-c. 1. szakasza szerint a közérdekű vállalatok részére biztosított kisajátítási jog az 1888. évi augusztus hó 23-án 37.553. szám alatt kelt rendelet 8. szaka­szában foglalt határozmányok mérvadása szerint megadatik. 6. §. A személy- és áruforgalom lebonyolítása céljából köteles engedélyes hetenkint legalább háromszor mindkét irányban leg­alább egy-egy, vagyis összesen két-két vegyes vonatot közleked­tetni. A vonatok a mutatkozó szükség szerint a m. kir. kereskede­lemügyi miniszter kívánságára szaporítandók. A menetrend, valamint annak minden változtatása a m, kir. kereskedelemügyi miniszter jóváhagyása elé terjesztendő. 7. §. A menet- és szállítási díjakat, az úti poggyász viteldíjakat, valamint a mellékilletékeket az engedélyes meghallgatásával a m. kir. kereskedelemügyi miniszter állapítja meg. Ugyancsak megilleti a nevezett minisztert az arra való jog, hogy az ezen ménét- és szállítási díjakat és mellékilletékeket összességükben vagy részben bármikor leszállíthassa. 8. §. Azokat az állami tisztviselőket, hivatalnokokat és szolgákat, akik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködő ható­ságok megbízásából, az állam érdekeinek ezen engedélyokirat alapján való megóvása végett, vagy jövedéki célból, a vasútat használják, úti márnáikkal együtt ingyen kell szállítani. 9. §. A vasútüzleti és igazgatási ügyekben az engedélyes, valamint alárendelt közegei által egymás között váltott levelezé­sek a vasúton a postaüzleti szabályzat I. része 1. szakasza 2. §-ának 2. d) pontja értelmében díjmentesen szállítandók. . 10. §. Akár közforgalmú, akár magánhasználatú más pályák csatlakozását és keresztezését, nemkülönben közös vonalhaszná­latát a m. kir. kereskedelemügyi miniszter rendelkezésére az enge­délyes tűrni tartozik. Ugyancsak a kereskedelemügyi miniszter állapítja meg békés megegyezés hiányában a csatlakozás, keresz­tezés vagy közös használat feltételeit is. 11. §. A vasút bevételeiről és forgalmáról az 1888. évi augusztus 23-án 37.553. szám alatt kelt szabályrendelet 11. sza­kasza értelmében egybeállítandó számadásokat, illetve kimutatá­sokat az engedélyes legkésőbb a következő év június hó végéig a m. kir. kereskedelemügyi miniszterhez három példányban fel­terjeszteni köteles. 12; §. A jelen engedély hatálya a korlátolt közforgalom meg­nyitásának napjától számítandó 10 év tartamára terjed. Budapesten, 1927. évi szeptember hó 6-án. A miniszter helyett: ^Dezseöífy s, & államtitkár,.

Next

/
Thumbnails
Contents