Rendeletek tára, 1927

Rendeletek - 221. A m. kir. belügyminiszter 1927. évi 42.200. számú körrendelete, az 1927 : V. törvénycikknek az önkormányzati testületek háztartás hatályosabb ellenőrzéséről szóló részének végrehajtásáról.

221. 42.200/1927. B. M. az. 1547 lényeges változtatást tenni, vagy azoktól a jóváhagyást meg­tagadni legyen kénytelen. B) Városi zárszámadások, 1. Mind a székesfőváros, mind a törvényhatósági és rende­zett tanácsú városok számvevősége a számadási év végével a ház­tartási alapról, valamint a város kezelése alatt álló alapokról és intézetekről a költségvetés rovatrendszerének megfelelően az E. minta szerint zárszámadást készít, és azt a vagyonleltárral együtt a számadási évet követő március, hó végéig a tanácshoz beter­jeszti. A tanács a szakbizottság által és általa is megvizsgált zár­számadást határozati javaslatával együtt oly időben mutatja be a közgyűlésnek, hogy ez a zárszámadást idejekorán — de leg­később május hó 15-éig — megvizsgálhassa. 2. A háztartási alap zárszámadásának összeállításánál szi­gorúan ügyelni kell arra, hogy a költségvetésen alapuló rendes és rendkívüli kiadások és bevételek az átfutó kezelésbe tartozó be­vételektől és kiadásoktól (hitelműveletek, előlegezések, idegen pénzek) élesen elkülöníttessenek. 3. Az előző évről áthozott bevételi és kiadási hátralékokkal szemben esetleg mutatkozó eltérések okát, úgyszintén a behajt­hatatlanság miatt tett leírások törvényszerű jóváhagyására vonat­kozó adatokat meg kell jelölni. 4. A folyó évi előírási adatokat a költségvetésben megálla­pított összegekkel össze kell hasonlítani, és mind a bevételeknél, mind a kiadásoknál mutatkozó többletet vagy kevesbletet ki­merítően indokolni kell. 5. Amennyiben a túlkiadásokra póthitelek engedélyeztettek, a vonatkozó közgyűlési határozatok és a jóváhagyó rendelkezés számát meg kell jelölni. 6. Az előirányzaton kívüli bevételeknél és kiadásoknál, új kölcsönökből származó bevételeknél, valamint a beruházásokra fordított kiadásoknál a közgyűlési határozat és a kormányhatósági jóváhagyó rendelet számát meg kell jelölni. 7. Beruházásokra és leltári beszerzésekre fordított kiadásoknál, továbbá a törzsvagyon elidegenítéséből, leltári tárgyak eladásából származó bevételeknél a leltár megfelelő tételeit, a leltárban pedig a zárszámadás megfelelő tételeit meg kell jelölni. 8. A zárszámadást és az arra vonatkozó közgyűlési határo­zatot, amelyben a háztartási alap bevételi és kiadási főösszegeit, a maradványt, valamint a zárszámadással kapcsolatban tett rendelkezéseket meg kell jelölni, a számadási évet követő május hó végéig három példányban hozzám fel kell terjeszteni (Tv. 46. §.). 9. A háztartási alap számadásával együtt a város kezelése alatt levő alapok, intézetek számadásait, valamint az üzemek

Next

/
Thumbnails
Contents