Rendeletek tára, 1927
Rendeletek - 186. A m. kir. pénzügyminiszter 1927. évi 20.000. számú rendelete, a házadóról szóló hivatalos összeállítás végrehajtásáról.
186. 20.000/1927. P. Ü. M. sz. 1239 TJt. (1) Állandóan mentesek a házadó alól a várótermek, az irodai és raktárhelyiségek, gépházak, javítóműhelyek, a szolga és altiszti személyzet tartózkodására kijelölt helyiségek (laktanyák). (2) Az a körülmény, hogy az üzleti épület (pl. iroda vagy egyéb üzleti célokra használt épület) a pálya mentén, vagy attól távol másutt, esetleg egészen más községben (városban) fekszik, az adómentességet nem érinti. (3) E pont alapján az állam tulajdonában levő vasutaknak és egyéb üzleti vállalatoknak úgy üzleti, mint az alkalmazottak lakásául szolgáló épületeit és épületrészeit, továbbá az államvasúti épületeknek ugyancsak állami célra, például postahivatal céljára bérbeadott részeit is megilleti a mentesség. A magánvasutak, és pedig úgy a saját kezelésben, mint az államvasutak kezelésében levő magánvasutak üzleti épületeiben azonban csupán az üzem céljára szolgáló részeit illeti meg az adómentesség : az üzleti épületeknek akár az alkalmazottak által, akár mások által bérfizetés nélkül lakott részeit, úgyszintén a bármilyen célra bérbeadott részeit azonban nem illeti meg az adómentesség, és pedig még az állami célra, pl. a postahivatal céljára bérbeadott részeit sem. Megjegyzendő, hogy a magánvasutak valamennyi alkalmazottjának a lakása, tehát a szolgák és az altisztek lakása is adóköteles. (Állandóan mentesek a házadó alól :) 8. azok az épületek vagy épületrészek, amelyeket a fürdővállalatok a fürdőüzem céljaira használnak (a fürdőházak, kabinok, gépházak, műhelyek raktárak) ; Ut. (1) Fürdővállalatok alatt a gyógyfürdők, továbbá az iparszerüen kezelt fürdővállalatok és uszodák értendők. Ide tartoznak a rituális fürdők is. (2) 'Az ebben a pontban említett fürdővállalatoknál is adókötelesek : a fürdővállalat tulajdonosa által lakásul használt, valamint a fürdővállalat alkalmazottainak vagy másnak az épületben lakásul átengedett helyiségek, az orvosi rendelő és váró helyiségek, a gyógyszertár részére átengedett helyiség, továbbá a fürdővendégek elszállásolására szolgáló épületek, a társalgó-, olvasó-, tánc-, zene- és tornatermek, a nyitott helyiségek (boltok, éttermek, kávéházak stb.). (Állandóan mentesek a házadó alól :) 9. a nyilvános (köz-) kórházak és gyógyintézetek, a nyilvános elmegyógyintézetek, a vállalatok által fenntartott munkáskórházak és munkásfürdők, a munkásbiztosító pénztárak épületeinek hivatalos célokra szolgáló helyiségei, a mentő egyesületek hivatalos helyiségei, valamint a szegény, betegek ingyenes gyógy-