Rendeletek tára, 1927
Rendeletek - 182. A m. kir. pénzügyminiszter 1927. évi 68.100. számú rendelete, a számlailleték leszállításáról.
1220 182. 68.100/1927. P. Ü. M. sz. szerint az olyan értékű perben vagy eljárásban a végső határozat után kiszabás alapján kellene a határozati illetéket leróni. 8. §. (1) Ha az 1927. évben bezárólag május hó 15-ig hozott bírói határozat vagy megkötött bírói egyesség illetékét az 1927. évi május hó 15. után kell (akár ellenőrzés során, akár az illetéknek a bíróság részéről közölt határozat vagy egyesség, vagy hivatalos lelet alapján való kiszabása alkalmával, akár pedig a jogorvoslati eljárásban, vagy bármely más vonatkozásban) megállapítani, a 6. és 7. §. rendelkezéseit kell alkalmazni. (2) Ha az (l) bekezdésben megjelölt bírói határozat vagy egyesség illetékét az 1927. évi május hó 16. előtt már bélyeggel lerótták, vagy kiszabták, a 6. §-ban felsorolt új mérsékelt illetékkulcsoknak megfelelő helyesbítést — illetéktörlést vagy visszatérítést — bezárólag az 1927. évi augusztus hó 15-ig, ha pedig a rendes jogorvoslati határidő később jár le, a rendes jogorvoslati határidőn belül ilehet kérni. Budapesten, 1927. évi május hó 13-án. A miniszter helyett: Dr, Vargha Imre s, k. államtitkár. 182. A m. kir. pénzügyminiszter 1927. évi 68.100, számú rendelete, a számlailleték leszállításáról. A számlák illetékére nézve az ï923 : XXXII. t.-c. 7. §. b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján az alábbiakat rendelem: Az illetékeknek pengőértékben kiszabásáról (megállapításáról) és lerovásáról szóló 1926. évi 163.600. számú pénzügyminiszteri rendelet (Magy. Rend. Tára 1926. évf. 1.310. o.) 20. §-ának (1)—(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: A számlák az 1920 : XXIV. t.-c. 10. §. 1. pontjában meghatározott illetéktételek helyett ívenkint a következő illeték alá esnek: ha az azokban kitüntetett érték főösszege (s nem a követelés egyenlege) 200 P-t meg nem halad 2 f ÍJUU ,, „ ,', „ 0 ,, 1.000 „ „ „ „ 10 „ 2.000 „ „ „ „ 20 „ 5.000 „ „ „ „ 50 „ 7.500 75 „ 10.000 „ „ „ „ 1*— ,, 2'- „ 200 P-nél több. de 500 „ » »> 1.000 „ n 55 2.000 „ »Í « 5.000 „ »f >j 7.500 „ »> » 0.000 „ » >»