Rendeletek tára, 1925

Rendeletek - 31. A m. kir. minisztérium 1925. évi 4.200. M. E. számú rendelete, az állami, vármegyei, államvasúti és állami vasgyári tisztviselők és egyéb alkalmazottak, valamint a honvédség, csendőrség, vámőrség, folyamőrség és államrendőrség tagjai, továbbá a felsorolt csoportokhoz tartozó nyugdíjasok és özvegyek lakáspénzének szabályozásáról.

31. 4.200/1925. M. E. sz. 91 A jelen rendelethez mellékelt 7—10. számú kimutatások szerint a fentebb megnevezettek részére kétféle, egy kisebb és egy nagyobb összegű lakáspénz állapíttatott meg. A kisebb összegű lakáspénzt azok kapják, akiknek egyáltalán nincsen, vagy pedig csak egy vagy két olyan családtagjuk van, akik után családi pótlékban részesülnek. A nagyobb összegű lakáspénzt azolfkapják, akiknek három vagy háromnál több olyan családtagjuk van, akik után családi pótlékban részesülnek. A kisebb vagy nagyobb összegű lakáspénznek folyósítására nézve a jelen rendelet I. fejezet 5. pontjának negyedik és ötödik bekezdéseiben foglalt rendelkezések az irányadók. 3. A jelen rendelet alapján utalványozott lakáspénzeket (istállóbért, kocsiszínbért) és bútorbéreket ugyanott és ugyanúgy kell elszámolni, mint ahol és ahogyan a lakbérilletmények eddig is elszámolást nyertek. 4. A lakáspénzeknek a jelen rendelettel történt megállapítása szempontjából a fenti 1. pontban megnevezettek állomáshelyeit képező városokat és községeket a jelen rendelet I. fejezetének 4. pontjában közölt lakáspénz osztályokba sorozottaknak kell tekinteni. IV. FEJEZET. A m. kir. honvédség, csendőrség, vámőrség és folyamőrség nyugállo­mányú (várakozási illetékkel szabadságolt) havidíjasainak (katonai nyugdíjasoknak), továbbá a m. kir. államrendőrség őrszemélyzete nyugdíjas tagjainak, valamint a fentebb megnevezettek özvegyeinek lakáspénze. 1. A m. kir. honvédségnek, csendőrségnek, vámőrségnek és folyamőrségnek azok a nyugállományú (várakozási illetékkel szabadságolt) egyénei, valamint a m. kir. államrendőrség őrszemély­zetének azok a nyugdíjas tagjai, akik tizenöt beszámítható évnél hosszabb beszámítható szolgálati idővel helyeztettek nyugállo­mányba (nyugalomba), az 1924. évi augusztus hó l-jétől az 1925. évi július hó 31-éig terjedő időre, tekintet nélkül a családtagok számára, ugyanolyan összegű lakáspénzt kapnak, mint a jelen rendelethez mellékelt 7 — 10. számú kimutatásokban felsorolt azok a tényleges szolgálatban álló havidíjasok (legénységi állományú egyének), akiknek egyáltalán nincsen, vagy pedig csak egy vagy két olyan családtagjuk van, akik után családi pótlékban részesülnek. Az első bekezdésben említett azok a nyugállományú egyének, akik tizenöt beszámítható évnél rövidebb szolgálati idővel helyez­tettek nyugállományba, az 1924. évi augusztus hó l-jétől az 1925. évi július hó 31-éig terjedő időre, a jelen rendelethez mellékelt 11 — 12. számú kimutatások szerint megállapított lakáspénzeket kapják.

Next

/
Thumbnails
Contents