Rendeletek tára, 1925
Rendeletek - 1. A m. kir. minisztérium 1924. évi 8.400/1924. M. E. számú rendelete, a nem állami tanintézetek alkalmazottainak, nemkülönben özvegyeik és árváik ellátási dijainak újabb szabályozásáról.
18 1. 8.400/1924. M. E. sz. ban foglalt rendelkezések azonban a megváltási összegek megállapításánál nem nyerhetnek alkalmazást. 4. (Az 54. §-hoz.) A már folyósított Özvegyi nyugdíjat és lakáspénzt be kell szüntetni abban az esetben is, ha az özvegy a miniszternek a külügyminiszterrel egyetértőleg kiadott előzetes engedélye nélkül állandóan Magyarország határain kívül tartózkodik. Ebben az esetben az özvegyi ellátás csak időlegesen szüntetendő be, s azt újból folyósítani lehet azt a hónapot követő hó elsejétől, amely hónapban megszűnt az az ok, amely miatt az özvegyi ellátás beszűntettetett, a múltra nézve azonban az özvegyi ellátást utólag sem lehet folyósítani. 5. (Az 56. §-hoz.) A végkielégítés összegét a férj által a tényleges szolgálatban utoljára élvezett évi fizetés (nyugdíjba beszámítható javadalmazás) 85%-át kitevő összegének egy negyedében kell megállapítani. 6. (Az 59—60. §-hoz.) (1) A nevelési járulékra igénnyel bíró, illetőleg kegynevelésí járulékot élvező, atyátlan árváknak fejenkint járó nevelési járulékát (kegynevelési járulékát), az 1924. évi július hó l-jétől kezdve, az árvák anyját a jelen rendelet szerint megillető' özvegyi nyugdíjnak egyötödével kell megállapítani. (2) A nevelési járulékra igénnyel bíró, illetőleg kegynevelési járulékot élvező, szülőtlen vagy a szülőtlen árvákkal egyenlőknek tekintendő árváknak fejenkint járó nevelési járulékát (kegynevelési járulékát), az 1924. évi július hó l-jétől kezdve, az atyátlan árvákat a jelen rendelet szerint fejenkint megillető nevelési járuléknak (kegynevelési járuléknak) kétszeresével kell megállapítani. (3) A jelen rendelet II. fejezete 9. pontjának második bekezdésében említett abban az esetben, ha az özvegy kétféle özvegyi ellátásban részesül, az árvák nevelési járulékát csak az egyik, még pedig az után az özvegyi ellátás után lehet megállapítani, amely az özvegy részére teljes összegében fizettetik ki. (4) A jelen rendelet II. fejezete 9. pontjának második bekezdésében említett abban az esetben, ha az özvegy özvegyi ellátásban és ezenfelül a saját alkalmaztatása után ellátásban is részesül, valamint a jelen rendelet II. fejezete 9. pontjának első bekezdésében említett esetben, az árvák nevelési járulékát az árvák anyja részére a jelen rendelet III. fejezete 2. pontjában foglalt korlátozó rendelkezések figyelembevételével megállapított özvegyi nyugdíj teljes összegének alapul vétele mellett kell megállapítani abban az esetben is, ha az anya a jelen rendelet II. fejezetének 9. pontjában foglalt rendelkezések folytán az őt egyébként megillető özvegyi nyugdíj-