Rendeletek tára, 1924

Rendeletek - 151. A m. kir. földmivelésügyi miniszter 1924. évi 62.000. számú rendelete, a bor előállításának, kezelésének és forgalmának szabályozásáról és a borhamisítás tilalmazásáról szóló 1924 : IX. t.-c. életbeléptetéséről és végrehajtásáról.

151. 62.000/1924. F. M. sz. 647 büntető bíróság, lehetőleg a borellenőrző bizottság elnöke vagy egy tagja kíséretében, egy községi előljárósági tagot, amennyiben szük­ségesnek tartaná : egy vagy több, borhoz értő egyént (pl. vegyészt) hatósági orvost, gyógyszerészt, vagy valamely más alkalmas egyént, is vihet magával, s jogosítva van ezek kíséretében, a fél előzetes értesítése nélkül, annak pincéjében, raktárában vagy más üzleti helyiségében, szükség esetén szállásán, vagy azon a helyen, ahol a tiltott cselekmény elkövettetett, vagy ahol annak elkövetése fel­tételezhető, megjelenni, ott beható helyi szemlét' és vizsgálatot tartani, s mindazon körülményeket kideríteni, amelyek a panasz vagy gyanú igazolására és megerősítésére vagy eloszlatására alapul szolgálhatnak. 95. §. Az ellenőrzési szemlék és vizsgálatok tartásánál s általában az 1924 : IX. t.-c. végrehajtása körül mindenkor kellő körültekintéssel, feltünéskeltés nélkül, tapintatosan és óvatosan kell a rendőri büntető bíróságnak eljárnia, egyrészt azért, hogy az illetők a tervezett helyszíni szeméről, illetőleg vizsgálatról előre tudomást ne szerezhessenek s azt meg ne hiúsíthassák, másrészt pedig azért is, hogy senki alaptalanul meg ne gyanusíttassék. 96. §. Az ellenőrzési szemlénél figyelembe veendő külső tény­körülmények. A helyszíni vizsgálatnál az eljáró rendőrhatóság köteles különösen a külső ténykörülményeket figyelembe venni, s lehetőleg már ezekből megállapítani, hogy követtetett-e el kihágás vagy sem ? Ilyen figyelembe veendők külső ténykörülmények különösen a következők: a) ha a mazsolaszőlő vagy a törvény 7. §-ában felsorolt más olyan anyagok vannak készletben, amelyeknek használata az 1924: IX. t.-c. rendelkezései alá eső italok készítésénél és kezelésénél tiltva van; b) ha a vizsgálat alá vett helyiségben cukorkészlet találtatik ; e) ha bármily nem borból származó szesz találtatik készletben, vagy nagymennyiségű borpárlat a nélkül, hogy a fél a törvény 6., illetőleg 31. §-a alapján nyert engedéllyel bírna; d) ha kimérő vagy kismértékben elárusító pincéjében szóda­és ásványvizes üvegek találtatnak; e) ha e rendelet 31. §-ábah említett nyomtatványokat azok, akik erre kötelezve vannak, az előírt helyiségekben ki nem füg­gesztik ; /)hae rendelet 11., 14., 19., 20., 37. és 58. §-aiban említett nyilvántartásokat azok, akik erre kötelezve vannak, egyáltalában nem, vagy pedig nem úgy vezetik, ahogyan elő van írva; g) ha a tokajhegyaljai borvidéken valakinél más hazai bor­vidékről, vagy külföldről származó olyan borkészlet találtatik, amely alapos gyanút kelt arra névé, hogy az illető ahhoz a törvénycikk 24. §-ában foglalt rendelkezések megszegésével jutott, vagy ha az említett borok a tokajhegyaljai borvidéken termelt bortól nincsenek

Next

/
Thumbnails
Contents