Rendeletek tára, 1924
Rendeletek - 151. A m. kir. földmivelésügyi miniszter 1924. évi 62.000. számú rendelete, a bor előállításának, kezelésének és forgalmának szabályozásáról és a borhamisítás tilalmazásáról szóló 1924 : IX. t.-c. életbeléptetéséről és végrehajtásáról.
634 151. 62.000/1924. F. M. sz. vételével vagy borméréssel, illetőleg kismértékben való darusítással foglalkoznak, törkölybort készíteniük tilos ; f) a házi fogyasztás fogalma alá az a törkölybormennyiség esik, amelyet maga a termelő és családja, továbbá cselédei és munkásai fogyasztanak el; g) a házi fogyasztás céljaira évenkint készíthető törkölybor összes mennyisége nem haladhatja meg az ebbeli egy évi szükségletet, és ^y termelő egy évben semmiesetre sem készíthet több törkölybort 20 hektoliternél ; h) az a bortermelő, aki törkölybort akar készíteni, köteles ezen szándékát legalább 48 órával előbb az illető község elöljáróságának írásban vagy szóbelileg bejelenteni, a készítendő törkölybor mennyiségének, valamint annak a közlése mellett, hogy a törkölybort mikor és hol fogja készíteni. Törvényhatósági joggal felruházott városokban, valamint rendezett tanácsú városokban a bejelentést a polgármesternél kell megtenni. A bejelentésre a XI. alatt mellékelt minta szerinti űrlap szolgál, mely ha a bejelentés szóval történt, az elöljáróság, illetőleg polgármesteri hivatal által töltendő ki, s a fél által aláírandó. Félreértések kikerülése végett meg kell jegyezni, hogy a fenti e) ' pontban említett házi fogyasztás alatt csak a törkölybornak, mint ilyennek fogyasztását kell érteni, s törkölybort ezenkívül semmiféle más célra nem szabad készíteni, tehát még pálinka- (konyak) főzés céljaira sem, még akkor sem, ha azt maga a termelő akarná kifőzni. 65. §. A bejelentések nyilvántartása. A községi elöljáróság a bejelentésekről a mellékelt XII. minta szerint nyilvántartást vezet, s a törkölyborkészítést e törvény 38—40. §-aiban foglalt rendelkezések megtartása szempontjából ellenőrizni köteles. Az említett nyilvántartást köteles az elöljáróság, illetőleg a polgármester az illetékes hatóságoknak s a törvény 52. §-a alapján a földmívelésügyi miniszter által kiküldött hatósági közegeknek, továbbá a b^ellenőrző bizottság elnökének vagy bármely tagjának — kívánatukra — betekintés végett felmutatni, s azokból az illetőknek hiteles kivonatokat díjtalanul kiszolgáltatni. 66. §. Gyümölcsbor. A gyümölcsbor borhoz hasonló az az ital, amely nem szőlőnek, hanem más friss gyümölcsnek levéből erjesztés útján származik (T. 40. §-a). Készítésére és forgalombahozatalára vonatkozólag a törvény 40. §-ának rendelkezései irányadók. Aki gyümölcsbort eladás céljából, tart, köteles az illetékes hatóságok és a törvény 52. §-a alapján a földmívelésügyi miniszter által kiküldött hatósági közegek, továbbá a borellenőrző bizottság elnökének vagy bármely tagjának felhívására nyugtákkal stb.-vel igazolni, hogy a gyümölcsborból "kinek, hová, mikor és mennyit adott el. A gyümölcsbort tartalmazó hordókat nem szabad a bort-