Rendeletek tára, 1924

Rendeletek - 151. A m. kir. földmivelésügyi miniszter 1924. évi 62.000. számú rendelete, a bor előállításának, kezelésének és forgalmának szabályozásáról és a borhamisítás tilalmazásáról szóló 1924 : IX. t.-c. életbeléptetéséről és végrehajtásáról.

628 151. 62.000/1924. F. M. sz. téntét a beviteli engedélyen igazolja. Ezen igazolásért semmi díj nem jár. 48. §. Nyilvántartás. E rendelet 47. §-a szerint történt be­jelentésekről az elöljáróság, illetőleg. a polgármester a mellékelt X. minta szerint pontos nyilvántartást köteles vezetni, s köteles azt az illetékes hatóságoknak s a földmívelésügyi miniszter által a tör­vény 52. §-a alapján kiküldött hatósági közegeknek, továbbá a borellenőrző bizottság elnökének vagy tagjainak — kívánatukra — bármikor felmutatni, s részükre abból hiteles kivonatokat díjtalanul kiállítani. 49. §. Idegen borok zárt területi átmenő (transita) forgalma. A tokaj hegyaljai borvidék területéről tilos olyan bort (vagy mus­tot) kivinni, amely nem ott termett (T. 26. §-a). Ugyanezen tilalom alá esnek az olyan borküldemények is, amelyek a tokaj hegyaljai borvidék területén fekvő vasúti, hajó­vagy postaállomásra érkezve, onnan utólagos rendelkezés folytán továbbíttatnak, vagy kiváltás útján újból feladatnak. A tokajhegyaljai borvidék zárt területén kívül fekvő Ruda­bányácska, Kovácsvágás, Széphalom, Hosszúláz, Mikóháza, Má­tyásháza, Alsóregmec, Felsőregmec, Vili, Vitány és Füzérradvány községek határában termelt borok elszállítására vasúti feladó állo­másul Sátoraljaújhely vasúti állomást jelölöm ki. Az említett községek határában termelt boroknak a zárt területen (a tokajhegyaljai borvidék területén) kívül eső helyre történt eladásánál a zárt területen való átvitel Sátoraljaújhely vasút­állomáson feladás céljából kizárólag átvitelre szóló engedély mellett történhetik. A zárt területen való átvitelre szóló engedélyt a mellékelt minta szerint kiállított származási bizonyítvány alapján a sátoralja­újhelyi m. kir. közpince kezelőség adja. Az átvitelre engedély elnyeréséhez szükséges származási bizonyítványt pedig annak a községnek az elöljárósága állítja ki, amelynek határában a bor termett. Az a fél, aki átvitelre engedélyt kapott, köteles az áru fel­adásától számított 48 órán belül a feladóállomás által kiállított, a vasúti árudíjszabás I. rész A) szakaszában a vasúti üzletszabályzat 61. §-ához tartozó VII. végrehajtási határozvány 2. bekezdésében körülírt bizonyítványt a közpincekezelőséghez az árunak a zárt terü­letről történt kiszállítása igazolásául benyújtani. Az említett községek határában termett borok vasútra való feladása alkalmával az áru minőségének a fuvarlevélen történő bevallásánál ki kell tüntetni, hogy a feladott áru nem tokajhegy­aljai bor. Az említett községek határában termett boroknak a zárt területen belül való értékesítéseinél a törvény 24. és 25. §-ainak rendelkezései irányadók.

Next

/
Thumbnails
Contents