Rendeletek tára, 1924

Rendeletek - 83. A m. kir. belügyminiszter 1924. évi 33.902. számú rendelete, a kiskorúaknak és gondnokoltaknak a községi gyámpénztárakban kezelt tőkéi után kijáró, kamatok tőkésítése és a gyámpénztári letétek kamatoztatásáról.

382 83. 33.902/1924. B. M. sz. összegét, továbbá az ezekben az összegekben a félév folyamán bekövetkezett változásokat, valamint a kamatozási időszakot is figyelembe kell venni A Szabályzat eme rendelkezéseinek egybe­vetése után nem lehet kétség az iránt, hogy a kiszámított közös kamatkulcs mindig a lefolyt félévre nézve irányadó; továbbá, hogy a gyámpénztári tartalékalap jutalékának levonása után megmaradd tiszta kamatláb alapján a lefolyt félévre minden év január és júliusi hónapjaiban — tehát félévenkint — kell előírni a kiskorúak és gond­nokoltak részére kiszolgáltatandó kamatot. Nem tartalmaz azonban a 74. §. utolsó bekezdése világos ren­delkezést arra nézve, hogy a kiskorúak vagy gondnokoltak részére kijáró, de ki nem utalványozott, vagy fel nem vett kamatot mikor kell javukra a tőkekövetelésükhöz való hozzáírással tőkésíteni. Azért a Szabályzat 74. §-ának utolsó bekezdését a következő­képen módosítom, illetőleg egészítem ki: „Ha a kiskorú vagy gondnokolt részére kijáró kamat nem utal­ványoztatott ki, akkor ezt a kamatozási időszak leteltével, vagyis az I. félévi kamatot július hó 1-étől fogva, a II. félévi kamatot pedig január hó 1-étől fogva tőkekövetelésükhöz való hozzáírással tőkésí­teni kell. A kiskorúak és gondnokoltak részéne gyámpénztári kezelésbe vett összegek után kiutalványozott kamatot a kamatozási időszak, vagyis a félév végén a főkönyvi számlalapjukon a kamathasábban kell előírni, s ha azt felvették, a főkönyvi lap kiadási részében a kamathasáb alatt kell kiadásba tenni; ha pedijg a kamatot nem vették fel, akkor az esedékességtől számított félév múlva, vagyis az I. félévi kamatot a következő év január hónapjának 1-étől, a II. félévi kamatot pedig a következő évi július hó 1-étől fogva kell tőkésíteni. Ennélfogva a kiutalványozott, de az esedékesség félévében fel nem vett kamatot a következő félév első napjától a kamathasáb­ból a tőkehasábba kell átvinni, és az ettől az időponttól kezdve kamatozik. Ha ezt a tőkésített kamatot utóbb felveszik, elszámolása a tőkehasáb alatt történik. Magától értetődik, hogy a kiutalt, de fel nem vett, s így tőkésített kamatot az igényjogosult bármikor fel­veheti, s e tekintetben a kamat tőkésítése akadályul nem szolgák Abból a célból, hogy úgy a gyámpénztár, mint a kiskorúak, és gondnokoltak érdekeit közelről érintő közös kamatkulcs megállapí­tásánál a gyámhatóság befolyása kellőképen biztosíttassék, a 74. §.. kiegészítéseképen elrendelem, hogy a könyvvezető (jegyző) a közös kamatkulcsnak kiszámítását minden év január, illetőleg július hó 5-éig mutassa be a községi képviselőtestülethez megvizsgálás és megállapítás végett. Az előző félévre nézve irányadó jutalékmentes tiszta kamatlábat a képviselőtestület haladéktalanul megvizsgálja és teljes ülésében hozott határozatával megállapítja, s azt előírás végett legkésőbb január, illetőleg július hó 12-éig közli a könyv-

Next

/
Thumbnails
Contents