Rendeletek tára, 1923

Rendeletek - 99. A m. kir. belügyminiszter 1923. évi 6.189. eln. számú rendelete, az adománygyüjtések szabályozásáról.

426 99. 6.189/1923. B. M. ein. sz. gyűjtés befejezése után 30 napon belül, ha pedig a gyűjtés hosszabb időre terjed, félévenkint az ellenőrzésre hivatott szervhez be­terjeszteni. Az időszaki lapok kiadói kötelesek a laphoz befolyt ado­mányokat a lap legközelebbi számában az adományozó nevének és az adomány összegének feltüntetésével nyugtázni, a befolyt adományokat legkésőbb minden hónap végén az adományok rendeltetésszerű felhasználására hivatott helyre, és ha ilyen nincs, vagy a lap előtt nem ismeretes, a belügyminiszterhez beküldeni, és ennek megtörténtét a lapnak egyik legközelebbi számában az összegnek és a beküldés helyének megjelölésével közzétenni, ezen­felül kötelesek okmányokkal felszerelt számadásukat az első be­kezdésben meghatározott idő alatt a belügyminiszterhez fel­terjeszteni. Ha az engedélyes (a lapkiadó) fent meghatározott köteles­ségének a kitűzött időben nem felel meg : engedélyének hatálya, illetőleg a gyűjtésre való jogosultsága nyomban megszűnik. Magánszemélyek gyűjtését az engedélyező hatóság, hivatali gyűjtéseket a hivatali felsőbbség, jogi személyek gyűjtését pedig az a szerv ellenőrzi, amely a szervezeti szabály (alapszabály) szerint erre hivatott. Az ellenőrző szerv — ha az nem az engedélyező hatóság — köteles a számadást annak beterjesztése után 60 napon belüj az engedélyező hatósághoz — netán felmerült kifogásainak közlése mellett — az okmányokkal együtt felülvizsgálat végett beter­jeszteni. 13. §. Aki a gyűjtést a rendelet hatályba lépte előtt engedély alapján már megkezdte, ha nem esik a 2. §. rendelkezései alá, köteles e rendelet hatálybaléptétől számított 30 napon belül újabb engedélyért folyamodni. A kérvény elintézéséig a gyűjtés a korábbi engedély alapján folytatható. Aki e 30 nap alatt újabb engedélyért nem folyamodik, olyan tekintet alá esik, mintha a gyűjtést engedély nélkül folytatta volna. Ennek a rendeletnek a számadási kötelességre és az ellen­őrzésre vonatkozó rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a rendelet hatálybalépte előtt megkezdett gyűjtésekre is. 14. §. Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendel­kezés alá nem esik, kihágást követ el és 1. 15 napig terjedhető elzárással, valamint 2.000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő az, aki az e rendelet értel­mében szükséges hatósági engedély nélkül adományokat gyűjt, vagy az erre kapott hatósági engedéllyel a cél vagy az adományozó közönség hátrányára visszaél, vagy a gyűjtés eredményének ellen­őrzését megnehezíti vagy meghiusítja ;

Next

/
Thumbnails
Contents