Rendeletek tára, 1922

Rendeletek - 18. A m. kir. minisztérium 1922. évi 5.555. M. E. számú rendelete, a lakásügy rendezéséről.

140 18. 5.555/1922. M. E. az. ily értelmű kijelentésének közlésétől nyolc nap alatt a bíróságtól a bér méltányos megállapitását kérheti. Ha a biróság a bérbeadó kérelmére a bért a szerződésben kikötöttnél magasabb összegben állapitotta meg, a megállapítás alapjául szolgált viszonyok megszűntével a bérlő a bíróságtól a megállapított bérnek mérséklését vagy a szerződésben kikötött összegre leszállítását kérheti. Az eredetileg határozott időre kötött, de a 73. §. értelmében továbbfolyó bérleteknél az 50—52. ós 55—58. §-ok korlátai között lehet a bért emelni. A béremelés már a szerződésben meghatáro­zott időtartam lejártával kezdődő hatállyal is megtörténhetik, ha ezt a bérbeadó a bérlővel legalább három hónappal előbb Írásban közli. A béremelés hatálybalépése és közlése. 60. §. A jelen rendelet szerint megengedett béremelés, tekintet nélkül a rendes, felmondási időre és az előbbi béremelés idejére, 1922. évi augusztus hó 1. napján lép hatályba ; ha azonban a bérbeadó a bért 1922. évi május hó 1. vagy 1922. évi november hó 1. napjától kezdődő hatállyal a jelen rendeletben megszabott mértékig vagy ezen túl már emelte, az esetleg már megengedett újabb béremelés hatálybalépésének időpontjára a helyi lakbérleti szabályrendelet, ilyennek hiányában a helyi szokás irányadó. A béremelést a bérlővel a jelen rendelet életbelépésétől számított tizenöt na|) alatt Írásban kell közölni. A később közölt béremelés csak a rendes felmondási idő lejártával lép hatályba. Ha a felek között a béremelés jogossága vagy összege tekin­tetében vita támad és a biróság azt az előbbi bekezdésben emiitett időpontig jogerős határozattal el nem döntötte, a bérlő a bér­fizetésre megszabott időben csak az eddigi bért tartozik megfizetni és a felemelt bér vitás részét birói letétbe sem köteles helyezni ; a vitás kérdés jogerős elintézése után azonban a bérlő a határozat jogerőre emelkedésétől számított nyolc nap alatt az eddig fizetett és a jogerősen megállapított felemelt bérösszeg esedékessé vált részlete között mutatkozó különbözetet a bér nemfizetésére meg­szabott jogkövetkezmények terhével megfizetni köteles. Ha a bérlő a jelen rendeletre alapított és vele kellő időben közölt béremelésre nem nyilatkozik vagy elfogadásáról írott elismervényt nem ad, vagy kijelenti, hogy a felemelt bért el nem fogadja, ebből az okból a bérbeadó felmondással nem élhet ; a bérlő azonban, hacsak a bérletet kellő időben fel nem mondta, vagy a vita eldöntését, illetőleg a bér méltányos megállapitását kellő időben (50. és 52. §.) a bíróságtól nem kérte, köteles a fel­emelt bért a hatálybalépés időpontjától kezdődőleg fizetni.

Next

/
Thumbnails
Contents