Rendeletek tára, 1922

Rendeletek - 18. A m. kir. minisztérium 1922. évi 5.555. M. E. számú rendelete, a lakásügy rendezéséről.

18. 5.555/1922. M. E. sz. 129 2. ha kötelezettséget vállal arra, hogy a hatóság által meg­állapítandó határidőben a tervezett építkezést megkezdi és befejezi, s ennek a kötelezettségének a biztosítására a megállapítandó (39. §.) építési költség 20%-át az illetékes m. kir. állampénztárnál letétbe helyezi. Az igénybevételi kérelem elintézése. 39. §. A lakásügyi hatóság az előbbi §Tban emiitett kérvényt a 32. §-ban említett javaslat végett az ott megjelölt hatósághoz teszi át, s e hatóság javaslatának be'érkezte után a kérelmező és a telek­tulajdonos meghallgatására tárgyalást tűz ki és a tárgyalásról készített jegyzőkönyvet a vonatkozó iratokkal együtt a népjóléti és munakügyi miniszterhez felterjeszti, aki az igénybevétel kér­désében határoz. Az igénybevétel csak a megállapítandó biztosíték letételének igazolása után rendelhető el és a határozat az építkezés megkezdésének és befejezésének idejét is megállapítja. A biztosíték visszaadása és elvesztése. 40. §. A letett biztosíték felét az uj épület tető alá jutása után, másik felét pedig a használati engedély kiadása után az építtetőnek kérelmére vissza kell adni. Ha a fél az építkezést a megszabott időben meg nem kezdi, vagy be nem fejezi, a népjóléti és munkaügyi miniszter az igénybe­vételi határozatot (39. §.) hatályon kivül helyezi és kimondja, hogy a fél a biztosítékot vagy még letétben lévő részét elvesztette és erről a biztosítékot kezelő állampénztárt értesiti. Az elveszett biztosítékot állami lakásépítkezés céljára kell fordítani. A miniszter határozata alapján a telek tulajdonosa a bejegy­zett bérleti jog kitörlését kérheti. Rendkívüli méltánylást érdemlő esetekben a népjóléti és munkaügyi miniszter az építkezés megkezdésére vagy befejezésére kivételesen halasztást adhat. Az igénybevett telek bére. 41. §• Az igénybevett telek használatáért fizetendő bér összegét a felek megegyezésének hiányában az eset körülményei szerint különösen a telek értékére és az azon emelt épület minőségére figyelemmel a bíróság állapítja meg Magy. Rend. tára, 1922. I—XII. £, 9

Next

/
Thumbnails
Contents