Rendeletek tára, 1921
Rendeletek - 198. A m. kir. földmívelésügyi miniszter 1921. évi 80.600. számú rendelete, a marhalevelek kiállitásáról, kezeléséről és a külföldi marhalevelek belföldi használatának módozatairól.
728 198. 80.600/1921. F. M. sz. szükséghez képest helyszíni nj^omozást foganatosíthat, és az eljárás befejezte utárv, az összes ténykörülmények egybevetése és mérlegelése alapján határoz az új marhalevél kiszolgáltatásának kérdésében«. Ha az új marhalevél kiadása mellett dönt, úgy ennek kiállítása és kiszolgáltatása iránt az illetékes marhalevélkezelőt határozatilag utasítja és határozatában az új marhalevél rovataiba vezetendő adatokat is felsorolja. Egyben intézkedik, hogy a régi (elveszett) marhalevél megsemmisitése a Budapesti Közlönyben a fél költségére közzététessék. (17) Az új marhalevél kiadása eíőtt az állatforgalmi adó az állat átlagos becsértéke alapján mindenkor lerovandó, hacsak a fél az eljáró hatóság előtt minden kétséget kizáróan be nem igazolja, hogy az állat saját tenyésztése vagy pedig, hogy azt örökölte és utána az örökösödési illetéket lerótta. Arra nézve, hogy as, új marhalevél kiadása eíőtt az adó lerovása miként történjék, a 119.600/921. számú pénzügyministeri rendelet 18. §-a intézkedik. (18) A marhalevél-másodlat kiállításáért a 29. §-ban' megállapított kezelési díjak szedhetők. 28. §. (1) Ha a marhalevéllel ellátott állaton a marhalevél kiállítása után herélés, nagyobb állandó forradás, új bélyegzés alkalmazása, a szín megváltozása, stb. folytán az állát felismerését befolyásoló lényeges változás állott be, úgy a tulajdonos köteles a marhalevelet kiigazítás céljából a marhalevélkezelőnek haladéktalanul bemutatni. (2) Kiigazítás céljából bemutatandó a marhalevél akkor is, ha abban tévedés, bemondás, illetőleg bejegyzés folytán valamely, az 1—7. rovatokban foglalt adatok helyességét lényegesen befolyásoló hiba fordul elő (3) Ily célból a marhalevelet rendszerint azon marhalevélkezelőnek kell bemutatni, aki azt kiállította, illetőleg — amennyiben tulaj donátruházási nyilatkozattal ellátott marhalevélről van szó — aki a tutaj donátruházási nyilatkozatot a marhalevélre vezette. (4) Ha azonban a tulajdonos állatját nem abban a községben (városban) tartja, ahol a marhalevél kiállíttatott, illetőleg ahol arra tulajdonátruházási nyilatkozat vezettetett, úgy a marhalevelet kiigazítás végett az állat tartási helyére nézve területileg illetékes marhalevélkezelőnek is bemutathatja, (5) -A marhalevélkezelő a kiigazítás végett bemutatott marhalevél adatait - összehasonlítja a marhalevél-iktatókönyvben, illetőleg a tulaj donátruházásról vezetett jegyzőkönyvben a kérdéses marhalevelet illetőleg foglalt adatokkal, amennyiben pedig az állat leírásában előforduló hiba kiigazításáról vagy pedig az állat külemében előfordult változás bejegyzéséről van szó, az állat elővezetését is