Rendeletek tára, 1921
Rendeletek - 198. A m. kir. földmívelésügyi miniszter 1921. évi 80.600. számú rendelete, a marhalevelek kiállitásáról, kezeléséről és a külföldi marhalevelek belföldi használatának módozatairól.
198. 80.600/1921. F. M. sz. 719 bevonni és ellene az illetékes elsőfokú közig, hatóságnál feljelentést tenni, miután ez esetben a fél kihágást követett el azzal, hogy állatját a marhalevélen megnevezett rendeltetési helytől eltérő irányban hajtotta, illetőleg a marhalevelet előzetesen Kiskunfélegyházára nem irányíttatta.) (7) Az irányítás megújításánál a marhalevélkezelő a marhalevél irányítására vonatkozó szabályokat (lásd 18. §. 4. bek.) szigorúan szem előtt tartani köteles. Külön engedély alapján csak az engedélyben megnevezett helyre hajtható (szállítható), valamint általános érvényű rendeletek értelmében csak bizonyos meghatározott helyre (pl a budapesti zárt állatvásárra) hajtható (szállítható) állatok marhaleveleit útközben átirányítani, vagy az ilyen marhalevelekre az állatok rendeltetési helyén új irányítást vezetni tilos. (8) Ha az állatoknak az új irányításban megnevezett rendeltetési helyére való elszállítása külön engedély alapján történik, úgy az új irányítással kapcsolatban a szállítási engedély adatai és feltételei is — a 18. §. (10) bekezdésében jelzett módon — mindenkor feltüntetendők. Pl. »Irányítás : Kecskemét. A monori j. főszolgabíró 821/921. sz.-engedélye alapján a közvágóhídon leendő azonnali levágásra.« (9) Ha az (eredeti vagy megújított) állategészségügyi bizonyítvány érvényességi ideje az állatok hajtása (szállítása) közben lejárt, úgy az az állatoknak a marhalevélen megnevezett rendeltetési helyre történt megérkeztéig meghosszabbítottnak tekintendő. (10) Olyan esetekben, midőn az állatokat gazdálkodás folytatása vagy fuvarozás céljából marhalevéllel való ellátás nélkül szabad hajtani (12. §. (1) bek. 1.) az állategészségügyi bizonyítvány megújítása és a marhalevél új irányítása sem kötelező. (11) Nem kell az állategészségügyi bizonyítványt megújíttatni olyan állatok levágásánál sem, amelyeket a tulajdonos anélkül, hogy azokat előbb más község (város) területére elhajtaná (elszállítaná), vagy pedig eladná, helyben levágat. Lejegyzés a marhalevélről. ' 21. §. (1) Ha a marhalevél 'több állatról szól és azoknak egy része elhullott, hatósági rendeletre leöletett, vagy pedig köz- vagy magánfogyasztásra levágatott, a hiányzó állatok a marhalevélről lejegyzendők. (2) Az elhullott, hatósági rendeletre leölt, valamint a húsvizsgáló közreműködése nélkül magánfogyasztásra levágott állatok lejegyzését a területileg illetékes marhalevélkezelő végzi, akinek a marhalevél ily célból bemutatandó, és előtte az elhullás vagy levágás ténye, valamint annak szabályszerűen történt bejelentése a helyi állategészségügyi hatóság, a hatósági rendeletre történt le-