Rendeletek tára, 1921

Rendeletek - 2. A m. kir. minisztérium 1921. évi 302. M. E. számú rendelete, az úgynevezett közoktatásügyi népbiztosság szervezetébe csoport, ügyosztály vagy más elnevezés alatt beillesztett szervek és az általuk létesitett intézmények felszámolásáról.

e 2. 302/1921. M. E. sz. Amennyiben olyan szerződésről vagy egyéb jogi tényről van szó, amely a fennálló szabályok szerint a miniszter felsőbb hatósági jóváhagyására szorul, a határozatot jóváhagyás végett a miniszter elé kell terjeszteni, aki a kérdésben — a pénzügyminiszterrel egyet­értve — a birói út kizárásával határoz. A felszámoló bizottságnak a jelen §. alapján hozott határozata, ellen a határozat kézbesítésétől vagy egyébként való közlésétől számított 15 nap alatt a miniszterhez fellebbezésnek van helye, aki a kérdésben — a pénzügyminiszterrel egyetértve — a birói út kizárásával határoz. Ennek a §-nak szabályait megfelelően alkalmazni kell azokra az 1. bek. alá eső szerződésekre és egyéb jogi tényekre is, amelyek az 1919. évi március hó 21. napja előtt jöttek létre, de az 5. §. 1. bekezdésében megjelölt időben a felszámoló intézmény javára teljesíttettek, hacsak kölcsönös teljesítés esete nem forog fenn. 6. §. \ A felszámoló bizottság előterjesztésére a miniszter a pénz­ügyminiszterrel egyetértve — a birói út kizárásával — hatályos­nak ismerheti el az előbbi §. alá nem eső (például irói művek készítésére, előadásokra stb. vonatkozó) olyan megbízást, amelyet a 2. §. alá eső intézménynél az úgynevezett tanácsköztársaságnak hatósági szinezettel működő szerve valamely megbízottnak adott,, ha a megbízott a megbízásnak az úgynevezett tanácsköztársaság idejében egészen vagy túlnyomó részben eleget tett, és ha a meg­bízás rendes, törvényes működési körben is megadható lett volna. Nem lehet hatályosnak elismerni a megbízást, ha a tárgya vagy teljesítésének módja jogszabályba vagy a jóerkölcsbe ütközik, haza- vagy nemzetellenes vagy az állam, az általa fenntartott üzem, intézet vagy intézmény jellegével, céljával vagy rendel­tetésével össze nem egyeztethető. Ha a miniszter a megbízást hatályosnak el nem ismeri, a másik fél a kapott szolgáltatást visszatéríteni köteles, még abban az esetben is, ha az ügyletet ő maga már egészen teljesítette. A felszámoló intézménynél működött egyének kötelesek azokat az összegeket, amelyeket részükre az 1919. évi augusztus hó 1. napját követő időre fizetés, előleg vagy segély címén vagy más hasonló címen kifizettek, — még pedig teljes névértékükben — visszatéríteni, hacsak a felszámoló bizottság javaslatára a miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértve indokolt esetben más­ként nem határoz. Akit a büntető bíróság a 4.039/1919. M. E. számú rendelet­ben *) szabályozott eljárás során jogerősen elitélt, az köteles teljes­névértékben visszatéríteni azokat a összegeket, amelyeket az; *) Lásd: Magy. Rend. Tára, 1919. évf., 651. o.

Next

/
Thumbnails
Contents