Rendeletek tára, 1921
Rendeletek - 314. A m. kir. pénzügyminiszter 1921. évi 130.000. számú rendeletével kiadott utasitás az 1921 : XXXIX. t.-c.-nek az általános forgalmi adóról szóló III. fejezete végrehajtása tárgyában.
1530 I 130.000/1921. P. Ü. M minkét ügylet után le kell róni az általános forgalmi adót. Ez teljesen megfelel a kereskedelmi törvény (1875 : XXXVII. t.-c.) 368. §-ában foglalt rendelkezésnek, amely szerint azok az ügyletek, amelyeket a bizományos harmadik személyekkel köt, a bizományos részére biztosítanak jogokat és állapítanak meg kötelezettségeket, ellenben a megbízó és a harmadik személy között ez ügyletből jogok éa kötelezettségek nem keletkezhetnek, hanem a megbízó csupán a bizományossal van üzleti összeköttetésben, illetve jogviszonyban. (2) Ha az ügylet a megbízó határozott kívánságához képest a megbízó nevében köttetik meg, azt már nem bizománynak, hanem megbízásnak kell tekinteni. Itt már nem lehet szó két külön jogügyletről, hanem csupán egyről, amely a megbizó és harmadik személy között jött létre. Ily esetben a megbízott, aki nem a saját, hanem a megbízója nevében és érdekében kötötte meg a jogügyletet, pusztán mint közvetítő járt el, és tevékenysége már nem minősíthető áruszállításnak, hanem munkateljesítésnek. Ennélfogva a megbízottnál csupán a közvetítésért fizetett dij esik általános forgalmi adó alá. 37. §. A forgalmi adó szempontjából a kereskedelmi törvény 368. §-ának az előbbi szakaszban kifejtett értelmezése azonban nem nyer merev alkalmazást az olyan adózóval szemben, aki bizományi üzletekkel iparszeréén (foglalkozásszerűen) foglalkozik. Az ilyen keresetüző a bizományi üzletek, mint munkateljesítés után az általános forgalmi adót csak az ügynöki jutalék vagy közvetítési díj alapján tartozik fizetni. Ellenben például az olyan kereskedő, aki mellékesen bizományi üzletek kötésével is foglalkozik, az előző 36. szakasz értelmében a bizományi ügyletből származó eladási ár után fizeti az általános forgalmi adót (T. 31. §. 5. bekezdés). 38. §. Árúközvetités esetében ugyancsak az ügynöki jutalék vagy közvetítési díj után tartoznak az általános forgalmi adót leróni az olyan szövetkezeti központok is, amelyeknek alapszabályszerű céljuk az, hogy a kötelékükbe tartozó szövetkezeteket árúval ellássák. és amelyek az üzletrészekből alakult tőkéjük után 5%-nál nagyobb osztalékot nem .fizetnek. Önként érthetően ez a kedvezmény csupán a kötelékükbe tartozó szövetkezetek részére szállított árúlíra vonatkozik (T. 31. §. 5. bekezdés). 39. §. Az olyan kizárólagos kereskedelmi képviseletek, amelyek csupán megrendelések közvetítésével foglalkoznak oly módon, hogy a szállítást a gyár (a vállalat) közvetlenül a megrendelő I