Rendeletek tára, 1921

Rendeletek - 308. A m. kir. pénzügyminiszter 1921.évi 101.010. számú rendelete, utasitás az állami italmérési jövedékről szóló 1921 : IV. t.-c. végrehajtásáról.

1386 308. 101.010/1921. P. Ü. M. sz. évére pedig — az illető év január havában — a 9. számú rovat 2-ik, illetőleg 3-ik hasábjába irja elő. A három éves kivetési időszak első vagy második évében időközben kiadott engedélyek után kivetett engedély-illetékek — az első fokú kivetés után, vagyis még a kivetés jogerőre emelkedése előtt — az anyakönyvben azonnal és olykép Írandók elő, hogy az engedélyezés első naptári évének — az engedély kézbesítése, illető­leg hatálybalépte napjától az év végéig terjedő — megfelelő részére megállapított illeték összege az anyakönyv 1-ső, illetőleg 2-ik pénz­hasábjába, a következő egész naptári évre megállapított illeték évi összege pedig az anyakönyv 2-ik, illetőleg 3-ik pénzhasábjába jegyeztetik be. Önként érthető, hogy a harmadik év folyamán kiadott enge­dély után. megállapított illetéket csak a 3-ik pénzhasábban kell előírni. Az egyes pénzhasábokba bejegyzett illetékösszegek legkésőbb a tárgyévet követő év március hó végéig összegezendők és össze­sitendők. A fentiek szerint eredetileg bejegyzett és a netáni későbbi rendelkezések folytán megállapított italmérési illetékek között, az engedélyek megszűnése, az üzlet jellegének vagy az üzleli helyi­ségnek változtatása, stb. folytán esetleg keletkező szaporodások és apadások számszerinti nyilvántartása céljából, a számvevőség állampénztári kerületen kint az anyakönyvi nyomtatvány felhasználá­sával berendezett szaporodási és apadási jegyzéket vezet. Az eredetileg előirt illetékben felmerült változások az anya­könyvben olyförmán vezettetnek keresztül, hogy az igazgatóság rendeletének beirása mellett az újonnan megállapított illeték összege az eredetileg megállapított összeg fölé vörös tintával bejegyezte­tik. Egyidejűleg pedig a különbözet, ha a megváltozott összeg az eredeti előírásnál nagyobb, a szaporodási jegyzékbe, ha pedig kisebb, az apadás jegyzékbe, mindkét esetben az illetékköteles fél és a község nevének, továbbá a rendelet keltének és szá­mának beirása mellett bevezettetik. A szaporodási és apadási jegyzékek évenkint az anyakönyv­vel egyicbjüleg szintén lezárandók. A íontebb ismertetett eljárás követendő a törvény (és a jelen utasítás) 20. §-a alapján a 21. §. szerint naptári évenkint évről-évre külön kivetett engedély-, illetőleg szeszesital forgalmi illetékek elő­írásánál és nyilvántartásánál is. A pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség az illetéke­ket állampénztári kerületenkint elkülönített, a »fogyasztási és ital­adók« című tárcafőkönyvben e célra nyitott külön főkönyvi számla­lapokon sommásan könyveli. A főkönyvi számlák előírási adatait az illető állampénztári kerületekre vonatkozólag vezetett, s a fentiek szerint évenkint lezárt

Next

/
Thumbnails
Contents