Rendeletek tára, 1921

Rendeletek - 308. A m. kir. pénzügyminiszter 1921.évi 101.010. számú rendelete, utasitás az állami italmérési jövedékről szóló 1921 : IV. t.-c. végrehajtásáról.

308. 101.010/1921. P. U. M. sz. 1357 II. Elvonható az engedély : a) ha a korlátlan kimérések megállapított száma a törvény 13. §-a értelmében apasztaük, amely esetben azonban az enge­dély élvezetében engedélyes az engedélyt elvonó határozat jog­erőre emelkedésétől számitott egy évig (és pedig az illető évnegyed végéig) még meghagyandó. (L. jelen utasitás 13. §-a II. pontjának harmadik bekezdését) ; b) ha szabály ellenesen olyan körülmények figyelmen kivül hagyásával adatott ki az engedély, amely körülményeknek figye­lembe vétele mellett az nem lett volna kiadható. Ide tartoznak — a jelen §. I. 1. pontja alá tartozó eseteket ide nem értve — mind­azok az esetek, amidőn az engedély, akár annak a következtében, hogy folyamodó az engedély kiadására befolyással biró lényeges körülményeket elhallgatott, vagy valótlanul mondott be, akár annak a következtében, hogy az eljáró hatóságok, illetőleg közegek ilyen lényeges körülményeket tévedésből vagy mulasztásból figyelmen kivül hagytak, adatott ki szabálytalanul. A jelen pont alapján az engedély részlegesen is elvonható, vagyis akként, hogy az enge­délyezett jogositványok közül csak az vonatik el, amelynek enge­délyezése szabályellenesen történt. (Pl. ha egy kizárólagos pálinka­mérési üzletre tévedésből ülő vendégek részére való poharazás is engedélyeztetett volna, ezt a jogositványt el kell vonni, stb.) ; c) ha az engedélyes az engedéllyel járó bármely (és pedig akár a törvényben, akár az annak végrehajtása tárgyában a törvény 39., illetőleg 41. §-ai alapján kiadott utasításokban vagy rendeletek­ben előirt) kötelezettségének megintés dacára sem tesz eleget. Ez a megintés csakis végzésileg történhetik és abban engedélyest kifejezetten kell figyelmeztetni arra, hogy az illető kötelezettségének nem teljesitése, engedélyének elvonását vonja maga után. (Jelen pont alá esik pl. ha engedélyes a törvény 11. §-a alapján ki­fogás alá eső üzletvezetőjét vagy megbízottját el nem távolítja, ha üzletében az engedélyokmányában megjelölt italnemeket kész­letben nem tartja vagy nem szolgáltatja ki (törvény 12. §-a), ha a vendéglőjével kapcsolatos fogadóban lévő vendégszobáit nem szállóvendégek befogadására, hanem egyéb célokra használja (14. §. I. pont, stb.) d) ha az engedélyes a borhamisításnak és hamisított bor for­galomba hozatalának tilalmazásáról szóló 1908 : XLVII. t.-c. 38. §-ának 2—8. és 42. §-ának 1—2. pontjaiba ütköző valamely ki­hágást első ízben, a 41. §-ába és a 42. §. 3. pontjába ütköző valamely kihágást pedig ismételten követ el s eme cselekménye miatt jogerősen elitéltetik (1. »függelék«­et) ; e) a jelen szakasz 1. és d) pontjai által érintett eseteket ide nem értve, olyan esetekben is, ha az engedélyes valamely italt hamis név vagy hamis dm alatt avagy egészségre ártalmas bármely italt hoz forgalomba (1. jelen szakasz VI. pontját) ; 1. sz. Füg­gelék.

Next

/
Thumbnails
Contents