Rendeletek tára, 1921

Rendeletek - 284. A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter 1921. évi 533. számú rendelete, a lakásügy rendezéséről kiadott minisztériumi rendeletek egységes szerkezetének közzétételéről.

• 978 284. 533/1921. N. M. M. sz. át. Hogy az épület vagy épületrész e rendelkezés alapján nem esik a jelen rendeletben megállapított korlátozások alá, a ház­tulajdonos kérelmére előzetesen a lakásügyi hatóság (23. §.) álla­pítja meg. Az e §. alá eső épületekre vonatkozó építési és lakhatási engedélyt az építésügyi hatóság az engedély megadásakor nyomban közölni köteles a lakásügyi hatósággal. Érintetlenül maradnak a korábbi lakásrendeleteknek azok a rendelkezései, amelyek az e rendeletek hatálya alatt keletkezett új házakra és épületekre a béremelés korlátozása alól kivételt állapítottak meg. 3. A közigazgatás közreműködése bérlet változások körül. Helybenlakásra jogosultak köre. 3- §• Minthogy a jelenleg még fennálló lakásínség folytán a laká­soknak és egyéb helyiségeknek hatósági közreműködéstől mentes szabad forgalma ma még nem biztositható, egyelőre arra az át­meneti időre, amig a forgalom és a rendelkezés szabadsága e részben teljesen helyreállítható lesz, lakást és egyéb helyiséget hatósági igénybevétel esetén kivül is csak oly egyének kaphatnak, akiknek lakásszükségét és helybenlakásra jogosultságát a lakásügyi ható­ság megállapította. m E rendelet értelmében lakásra szorulóknak és helybenlakásra jogosultaknak csupán a következő egyéneket lehet tekinteni : 1. azokat, akik bírósági vagy más hatósági határozat folytán va gy e gyéb okból önhibájukon kivül vannak hajlék nélkül ; 2. olyan áthelyezett vagy kinevezett polgári és katonai köz­szolgálati alkalmazottakat és családtagjaikat, akiknek nincs rendes lakásnak tekinthető szállásuk, és az egyéb olyan egyéneket, akik­nek elhelyezése közérdekből szükséges ; 3. az ország megszállt területéről menekült vagy hadifog­ságból visszatért olyan egyéneket családjuk tagjaival együtt, akiknek állandó tartózkodóhelyül az illetékes (menekültügyi) hatóság az illető várost vagy községet jelölte ki ós akik vasúti kocsikban (vagonokban) vagy lakásnak nem tekinthető más ideig­lenes helyiségben tartózkodnak ; 4. az új házasulókat, ha szüleik vagy rokonaik lakásán ideiglenesen sem találhatnak elhelyezést.; 5. azokat, akik lakást cserélnek (6. §.) ; végül 6. egyéb lakásigénylőket, amennyiben az 1—4. pontok alatt megjelöltek lakásszükségének kielégítése megtörtént vagy biz­tosítva van. Az előbbi bekezdés 1—4. és 6. pontjaiban emiitett egyének közül lakást az kaphat,

Next

/
Thumbnails
Contents