Rendeletek tára, 1921

Rendeletek - 15. A m. kir. minisztérium 1921. évi 1.182. M. E. számú rendelete, a magyar állam megszállott területéről menekült iparosok és ipari alkalmazottak, a hadifogságból, valamint a hadból visszatért egyének, a hadiözvegyek, továbbá az állásuk, illetőleg foglalkozásuk elhagyására kényszerült közszolgálati alkalmazottak és más egyének iparüzéséről.

40 15. 1.182/1921. M. E. sz. Iparengedély alapján űzhető képesítéshez kötött ipar önálló gyakorlásához szükséges szakképzettségnek igazolása céljából a jelen rendeletben szabályozott szakvizsgára csak a 2. §. első be­kezdésében emiitett menekült iparosok bocsáthatók. 8. §. A kereskedelemügyi miniszter felhatalmazást nyer, hogy az ipartörvényben előirt szakképzettség megszerzése és igazolása tekintetében kivételes könnyitéseket állapithasson meg 1. a hadiözvegyek javára ; 2. oly közszolgálati alkalmazottak javára, akik legalább a középiskola négy alsó osztályának megfelelő képesítettséggel rendelkeznek, s állásukat önhibájukon kivül elhagyni kénytelenek ; 3. oly egyének javára, akik legalább a középiskola négy alsó osztályának megfelelő képesítettséggel rendelkeznek s legalább öt éven át folytatott foglalkozásukat elhagyni kénytelenek. Az első bekezdés harmadik pontjában emiitett kedvezmény a mezőgazdaság körében foglalkoztatott egyénekre nem terjed ki.. 9. §. E rendelet értelmében katonai szolgálatot teljesítettek 1. a fegyveres erőnek (a volt közös hadseregnek, hadi tenge­részetnek, honvédségnek, népfölkelésnek) tényleges szolgálatban állott tagjai ; 2. S csendőrség, a pénzügyőrség és az állami erdészet sze­mélyzete, amennyiben az 1886 : XX. t.-c. 2. §-a értelmében a népfölkeléshez csatlakozott, valamint a csendőrség és pénzügy­őrség azon egyénei, akik a katonai határvédő (tengerpartvédő) szolgálatra voltak kirendelve ; 3. azok az egyének, akik a véderőről szóló 1912 : XXX. t.-c. 7. §-a vagy a hadiszolgáltatásokról szóló 1912 : LXVIII. t.-c. és az ezt kiegészítő 1916 : VI. t.-c. értelmében hadicélokra irányuló szolgálatokra alkalmaztattak. A katonai szolgálatot teljesített egyénekkel egy tekintet alá esnek a tábori csendőrök, valamint azok a polgári személyek, akik a hadrakelt seregben hivatalos minőségben szolgálattételre voltak beosztva, vagy a hadrakelt sereg kíséretéhez tartoztak, továbbá a hadrakelt seregnél az önkéntes egészségügyi szolgálatban részt­vett egyének, végül az 1914 : L. t.-c. 5. §-a (1915 : XIII. t.-c. 2. §-a) alapján személyes szolgálatokra igénybevett személyek. 10. §. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép életbe, s azt a keres­kedelemügyi miniszter hajtja végre. Budapesten, 1921. évi március hó 16-án. Gróf Teleki Pál s. h m. kir. miniszterelnök.

Next

/
Thumbnails
Contents