Rendeletek tára, 1920
Rendeletek - 69. A m. kir. minisztérium 1920. évi 4.810. M. E. számú rendelete, a Gyógy- és Ipari Növény-Forgalmi Iroda létesitéséről.
234 69. 4.810/1920. M. E. sz. ezek bűncselekménye közvetlenül a haderő ellen irányul, illetőleg a haderő érdekeit közvetlenül veszélyezteti. 4. §. Az alatt az átmeneti idő alatt, amíg az állami és társadalmi rend védelmét biztosító törvények megalkottatnak, és az ezen törvények végrehajtására szükséges szervek felállittatnak, a katonai hatóságok és az azok rendelkezése alatt álló közegek eljárása polgári személyek által elkövetett bűncselekmények eseteiben csak az illetékes polgári hatóságok által hozzájuk intézett megkeresések teljesítésére és arra szőritkozhatik, hogy a tudomásukra jutott eseteket a rendelkezésükre álló adatokkal és bizonyítékokkal együtt tényvázlat kíséretében az illetékes polgári hatóságokhoz juttatják. Azok a katonai közegek és nyomozók, akik hivatalos hatalmukkal visszaélve az előző §-okban körülirt rendelkezéseket megszegik, azonnal letartóztatandók és a legközelebbi katonai hatóságnak átadandók. 6. §. Ez a rendelet kihirdetésének napján 1 ) lép életbe, s azt a magyar királyi belügyminiszter, a magyar királyi ígazságügyminiszter és a magyar királyi honvédelmi miniszter hajtják végre. * Budapesten, 1920. évi június hó 12-én. Simonyi-Semadan Sándor s. K m. hir. miniszierelnök. 69. A m. kir. minisztérium 1920. évi 4.810. M. E. számú rendelete, a Gyógy- és Ipari Növény-Forgalmi Iroda létesítéséről. A m. kir. minisztérium az 1920 : 1. t.-c. 10. §-ában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli: 1 ) Kihirdettetett ä »Budapesti Közlöny«-ben 1920. évi június hó 13-án.