Rendeletek tára, 1920

Rendeletek - 386. A. m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1920. évi 123.033. számú rendelete, a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a Budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról.

386. 123.033/1920. V. M. sz. 1457 5-« jatója által kiállított bizonyítványt eddigi magatartásáról és -iit y alkalmas-e főiskolára való felvételre. Kivételnek van helye a nemzeti hadsereg tényleges állományú eire nézve, akik a m. kir. honvédelmi miniszter írásbeli enge­vel kérnek beiratkozási engedélyt, s akik csak az 1. és 2. megemlített okmányokat tartoznak bemutatni. ­Mivel a folyó évi,augusztus hó 6-án 76.020. szám alatt kelt (létemmel az 1920/21. tanévre vonatkozólag már intézkedtem, a most idézett rendeletemet az alábbi intézkedések nem •sitják; a nemzeti hadsereg tisztjeire vonatkozólag imént él­űtek azonban már az 1920/21. tanévben is alkalmazandók. _A beiratkozási engedélyeket kérő folyamodásokat az 1921/22. ' kezdetétől augusztus hó 1. és 31. között kell az illetékes * • Kar ^osztály) dékánjához benyújtani. Beiratkozási engedélyért a II. félév kezdetén is lehet folya­modni, de csak abban az esetben, ha a létszám még nem telt volna be. A beérkezett kérvényeket a kar (osztály) dékánja egy — a kar előző tanévi utolsó rendes ülésén a kar kebeléből választott ' B ' — háromtagú bizottsághoz teszi át, amely javaslatát legkésőbb M szeptember 6-ig a kar elé terjeszti. A beiratkozási engedélyek meg­J,t-~ vagy meg nem adása felett a kar (műegyetemen a tanács) teljes ülése legkésőbb szeptember 8-áig erre a célra összehívott kari ülésen — a fentebbiekben megállapított rendelkezések figyelembe­vételével — minden jogorvoslat kizárásával végérvényesen határoz. A II. félévre szóló folyamodások december 15. és 31. közt adandók be. A kari ^osztályi) bizottság ezeket a folyamodásokat január 5. és 8. közt bírálja el, a kar (műegyetemen a tanács) • pedig legkésőbb január 11 -ig határoz. A kar (osztály) dékánja a karnak (műegyetemen a tanács­nak) a beiratkozási kérések tárgyában hozott határozatát az érde­keltekkel oly módon közli, hogy a beiratkozási engedélyt nyertek­nek és kérésükkel elutasitottaknak külön-külön összeállított név­sorát a ßar (osztály) hirdető tábláján kifüggeszteti, valamint azoknak kérvényére, akik a beiratkozási engedélyt megkapták, ezt az enge­"• délyt rá vezetteti és a kelettel ellátott záradékot aláírja. Hasonló­képen külön záradékkal kell ellátni annak a folyamodónak a £ kérvényét ís, aki csak azért nem volt felvehető, mert a létszám Magy. Rend. Tára, 1920. I—XII. í. 92

Next

/
Thumbnails
Contents