Rendeletek tára, 1920
Rendeletek - 305. A m. kir. közélelmezési miniszter 1920. évi 38.500. számú rendelete, az 1920. évi termésből közszükségleti célokra biztositandó buza, rozs, kétszeres kivetéséről és beszolgáltatásáról. (Végrehajtási utasitás a 4.787/1920. M. E rendelet I. fejezetéhez.)
305. 38.500/1920. Ké. M. sz. 993 amely az igy beküldött összeget az esetleg felmerült eljárási költségek levonásával a Rokkant Katonák Segélyalapjának megküldi. Az elsőfokú közigazgatási hatóság köteles a községi elöljáróságokat ellenőrizni, vájjon a kivetett összegeket szabályszerűen behajtják-e ? Ezek a szigorú rendelkezések remélhetőleg még a rosszhiszemű termelőt is vissza fogják tartani attól, hogy a közszükségleti célokra beszolgáltatandó gabonamennyiséget árúba bocsássa, és pedig annál is inkább, mert ezeknek a rendelkezéseknek legszigorúbb végrehajtását feltétlenül meg kell követelnem. Községi elöljáróság díjazása. 15. §. Jelen rendelet helyes végrehajtásának súlypontja a községi elöljáróságokon nyugszik. Ha az elöljáróság feladatát kellő buzgósággal és a közérdeket szem előtt tartva végzi, az eredmény nem maradhat el. Az elöljáróságnak lényegileg hármas, feladata van. A búzával, rozzsal és -kétszeressel bevetett terület lehető pontos felvétele, az egyes termelők által beszolgáltatandó gabonamennyiség megállapítása, vagyis az úgynevezett kivetés ós a kivetett gabonamennyiség beszolgáltatásának ellenőrzése és szorgalmazása. E munkálatokért, valamint a felmerült költségeknek (ideértve az esetleges nyomtatványok költségeit is) és az esetleg felvett munkaerők díjazásának megtérítése fejéb'en az egyes községek elöljáróságai részére a közélelmezési miniszter a beszolgáltatott gabona minden egyes métermázsája után a község termelőire kivetett gabonamennyiség arányában 1 koronától 3 koronáig terjedhető jutalékot folyósít, és pedig annak 1 /s részét a kivetés megtörténte, illetőleg a bevetett terület kiterjedésének és a kivetett gabona mennyiségének bejelentése után (1. 6. §-t) közvetlenül fogja az illető községi elöljáróságnak megküldeni. A jutalék 2 /s része a beszolgáltatás után, és csak akkor fog ugyancsak közvetlenül az elöljáróságnak megküldetni, ha a kivetett gabonamennyiség teljes egészében le lett szállítva, illetőleg a mulasztó termelő ellen a 14. §-ban meghatározott kártéritő összeg behajtása iránti eljárást folyamatba lett téve. Elleneseiben a község jutalék helyett csak a tényleg felmerült és a kirendeltség által úgy szükségszerűség, min Magy. Rend. Tára, 1920. 1— XII. f. 63