Rendeletek tára, 1919
Rendeletek - 456. A kereskedelemügyi miniszter 1919. évi 41.307. számú rendelete, a belvizeken közlekedő géperejű hajókon a gőzhajókormányosi szolgálatról és a gőzhajókormányosi vizsgálati bizonyítvány megszerzéséről.
450. 41.307/1919. K. M. sz. 1203 Az orvosi vizsgálatok végzésénél követendő eljárást és az ©rvosi bizonyítványok kiállításának módját utasítás állapítja meg, ,Az orvosi bizonyítványokat a magyar vasúti és hajózási felügyelőség szükség szerint felülvizsgáltathatja. e) A folyamhajózásnál legalább hat évi, ebből géperejű hajókon legalább négy évi gyakorlati szolgálat, amely utóbbiból legalább két egymásután következő teljes évet azon a folyamszakaszon kell eltölteni, amelyen a hajós, mint gőzhajókormányos működni kivan, illetőleg amelyre nézve a gozhajókormányosi képesítést megszerezni óhajtja. Ebbe a gyakorlati szolgálatba a hajósuhanc-minőségben eltöltött szolgálati idő nem tudható be. f) A kézi kormánykészüléknek, a kormány vezetéknek és a kormánylapát felszerelésének részletes ismerete, és a kezelésükben való jártasság, (továbbá a gőzkor mánygepnek általános ismerete, és a kezelésnél előforduló fontosabb műveletekben való jártasság. A fennálló hajózási rendszabályok, s egyéb idevágó rendeletek és utasítások ismerete a gőzhajókormányos szolgálatát illető keretben. 2. Az 1. bekezdés a) pontjában foglalt követelmény alól különös figyelmet érdemlő esetekben a vasúti és hajózási főfelügyelőség kivételeket engedélyezhet. 3. Ezen rendeletben teljes egy évi szolgálat alatt azt kell érteni, ha az alkalmazott üzemben levő hajón egy évben összese» legalább 180 napot szolgált. Ezen időbe a 3 napot meghaladó tartózkodások (\ eszteglések) nem számithatók be. 2. §. A U-ik gozhajókormányosi szolgálat. 1. A hajóparanesnokok tartoznak oly hajósokról, akiknek gyakorlati képessége és egyéni magatartása, valamint megbízhatósága és józansága arra enged következtetni, hogy belőlük gőzhajókormányosok képezhetők ki, évenkint legalább egyszer, a hajójukra beosztott gőzhajókormányosok véleményének meghallgatásával, hajózási vállalataiknak minősitést (adni. 2: A hajóparancsnokok a hajójukra beosztott, és a fentiek szerint megfelelően minősített azon hajósok közül, akik hajózási gyakorlat tekintetében az 1. §. 1. bekezdés e) pontjában foglalt követelményeknek megfelelnek!, Il-ik gozhajókormányosi szolgálatra javaslatba hozzák azokat, akiket erre a szolgálatra vélemé-