Rendeletek tára, 1919
Rendeletek - 450. A kereskedelemügyi miniszter 1919. évi 51.329. számú rendelete, a tejnek és tejtermékeknek vasárnapokon való árusitásáról. - 451. A kereskedelemügyi miniszter 1919. évi 116.662. 1918. számú rendelete, a hajókikötő- vagy rakodóhelyek kijelölésére, továbbá a kikötőhidak és hajók felállitásának engedélyezésére illetékes hatóságokról.
1198 451. 116.662/1918. K. M. sz. §-ában felsorolt hatóságok által történt, ami a fentebb idézett 39.507/1885. számú miniszteri rendelet határozmányainak a kelleténél szélesebb mederben való alkalmazására vezethető vissza. Az ekként eszközölt eddigi engedélyezések jogalapjának utólagos biztosítása, s a jövőre nézve a hajókikötő- es rakodóhelyek létesítése körül az eliárásnak egységes rendezése érdekében szükségessé vált, hogy az eljárásra illetékes hatóságok kérdése az e részben szem előtt tartandó törvényes rendelkezések számbavételével is szabályoztassék. E célból tehát az idézett 1876. évi 1.528. ein. számú miniszteri rendelet IV. fejezetének 34. §-át, illetve az 1876. évi ad 1.528. ein. számú miniszteri rendelet IV. fejezetének 49. §-át a fentebb előadottak szerint eddig még hatályos volt abban a részben is, amely szerint a kikötőhidak, valamint egyéb, a vizén álló vagy úszó tárgyak felállításának engedélyezése a közigazgatási bizottságnak, mint első folyamö<|ású hatóságnak hatáskörébe utaltatott, ä földmivelésügyi miniszter úrral egyetértőleg hatályon kívül helyezem, s egyben a hajókikötő- és rakodóhelyek kijelölésére, valamint a kikötőhidak és hajók felállításának engedélyezésére illetékes hatóságokat a nevezett miniszter úrral egyetértőleg az alábbiak szerint jelölem ki. A hajókikötő- vagy rakodóhelyek kijelölésére, továbbá a kikötőhidak és hajók felállításának engedélyezésére oly esetekben, ha a) a hajóállomás vagy rakodó létesítésével egybekötött munkálatok a vízjogi törvény (1885 : XXIII. t.-c.) 42. §-a értelmében engedélyezés alá esnek, vagy b) az 1913 : XVIJI. t.-c. 8. §-a szerint a hajóállomás vagy rakodó javára szolgalom megállapításának van helye, a vízjogi törvény 157. §-ában megjelölt hatóságok, minden más esetben pedig a törvény 177. §-ában felsorolt hatóságok illetékesek; az utóbbiak eljárásánál a hivatkozott 39.507/1885. számú miniszteri rendelet megfelelően alkalmazandó. Tekintet nélkül arra, hogy az engedélyezés mely hatóság által történik, az eljárást elrendelő hatóság az eljárásra a magyar S vasúti és hajózási főfelügyelőséget és az illetékes magyar folyammérnöki hivatalt mindenkor köteles meghívni. Budapesten, 1919. évi március hó 11-én. Garami s. k. , kereskedelemügyi miniszter. "