Rendeletek tára, 1919

Rendeletek - 448. A kereskedelemügyi miniszter 1919. évi 47.134. számú rendeletével kiadott egyesitett engedélyokirata a szamosvölgyi vasútnak.

448. 47.134/1919. K. M. sj. 1181 A lakásépítés segélyezésének módját akként kívánom bizto­sítani, hogy b.a a városok adják az építkezéshez szükséges telket és közmüveket, valamint az épitési költség 2 /s részét, akkor az állam rendelkezésükre bocsátja a terveket, és viselné az épitési költség 1 /3 részét. « Ezenkívül miután a városoknak kellő tőke rendelkezésükre nem áll, a minisztertanács egyidejűleg felhatalmazta a pénzügy­miniszter urat, hogy a városok által igényelt kölcsönnek a leg­előnyösebb feltételek mellett leendő megszerzése iránt a szükséges intézkedéseket megtegye.*^ Végül értesítem címet, hogy a tervezés és végrehajtás irá­nyításával az Országos Lakásügyi Tanács (Budapest, L, Döbren­tei-tér 4.) bízatott meg, miért is felhívom címet, hogy sürgősen nyilatkozzék, hogy fenti feltételek mellett a lakásépítési akcióban mily mértékben kíván íészt venni, és vonatkozó kérvényét és be­adványát közvetlenül nevezett tanácshoz címezve nyújtsa be, Budapesten, 1919. évi február hó 19-én. Garami s. k. kereskedelemügyi miniszter* 448. A kereskedelemügyi miniszter 1919. évi 47.134. számú rendeletével kiadott egyesitett engedélyokirata a szamosvölgyi vasútnak. A szamosvölgyi vasút részvénytársaság azt a kérelmet ter­jesztette elő, hogy az egyes vonalaiba az 1880 : XXXI. törvénycikk 5. §-ának c) pontjában biztosított adómentesség különböző lejáratú határidői egységesittessenek. Ez a kérelem teljesitendőnek találtatván, illetve ez alkalommal az említett vasűtrészvénytársaság törzsvonalainak építésére és üzletére vonatkozó és az 1894 : XIII. törvénycikkbe cikkelyezett .egyesitett engedélyoki:aiban, és az ahhoz a hesztereze—-borgó­prtmd—borgöbeszterczei helyi érdekű vasútvonal épitésére és. üzletére a kereskedelemügyi magyar miniszter által 1898. évi feb­ruár hó 3-án 6.281. szám alatt kiadott függelékben *) körüfirt többi l ) Lásd: Magy. Rend. Tára, 1898. évf., I. k., .436. o.

Next

/
Thumbnails
Contents