Rendeletek tára, 1919
Rendeletek - 358. A földmívelésügyi miniszter és az igazságügyminiszter 1919. évi 85.800. F. M. számú rendelete, az ingatlanok forgalmának ideiglenes szabályozásáról szóló 5.200/1919. M. E. számú rendelet végrehajtásáról.
998 858. 85.800/1919. F. M. sz. téri vagy más adatok hiteles igazolásáig a telekkönyvben levő adatokat veszi figyelembe. í A telekkönyvből ki nem tűnő területi adatot a telekkönyvi hatóság a telekkönyvi térkép ábráinak egybevetésével, vagy a rendelkezésére álló egyéb adatok alapján is megállapíthat ja. Belsőségnek kell tekinteni a község belterületén kivül fekvő olyan háztelket vagy épitkezésre szánt más telket is, amely a beitelkeknek az illető községben szokásos területénél nem nagyobb. 28. §. Az előbbi §. utolsó bekezdésében emiitett adatok, továbbá az ügyletkötö felek között fennálló rokonság a 18. §-nak megfelelően kiállított helyhatósági bizonyítvánnyal is igazolható. Az említett adatok, továbbá az adókataszter adatai az ügyletről készült okiratra, a telekkönyvi hatósághoz vagy a hatósági hozzájárulás kérdésében döntésre hivatott szervhez intézett kérvényre vezetett, megfelelően kiállított bizonylattal is tanúsíthatok. 29. §. Együttesen kezelt, habár összefüggő területet nem is alkotó ingatlanoknak részletekben elidegenítése (ingatlaneldarabolás), vagy részletekben haszonbérbe adása iránt kötött ügyletek az 5.2001919. M. E. számú rendelet 1. §-a alá esnek, habár az egyes vevőknek vagy haszonbérbe vevőknek jutó részletek szőlőknél a 10, egyébként a 100 kataszteri holdat (5.200/1919. M. E. számú rendelet 2. §-ának 4. pontja) külön-külön nem is haladják meg, de a részletekben elidegeniteni vagy haszonbérbe adni szándékolt ingatlanrészletek területei összeszámítva meghaladják a fentemiitett 10, illetőleg 100 kataszteri holdat. Ily ügyletekben sem szükséges azonban a hatósági hozzájárulás, ha az 5.200/1919. M. E. számú rendelet 2 §-ának 8. pontjában emiitett esetről van szó, vagyis ha az ingatlaneldarabolás tervét a földmivelésügyi miniszter vagy megbízottja jóváhagyta. Erdőknek feldarabolásánál követendő eljárást külön rendelet szabályozza. 30, §. Az 5.200/1919. M. E. számú rendelet alkalmazást nyer a közös ingatlanokból járó osztatlan illetőségekre is.