Rendeletek tára, 1919

Rendeletek - 318. A magyar kormány 1919. évi 5.988. M. E. számú rendelete, a nemzetgyülés tagjainak választásáról.

910 318. 5.988/1919. M. E. sz. A küldöttség elnöke elrendelheti, hogy a szavazók az általa meghatározott számban bocsáttassanak beaszava zóhelyiségbe, és­innen szavazatuk leadása után azonnal távozzanak. Azt, aki a rend ellen vét, vagy a tett jogos rendelkezésnek nem engedelmeskedik, az elnök rendre utasítja, ismételt rendre­utasitás esetében pedig a szavazóhelyíségből kitiltja. Az elnök által kitiltott választó, ha még nem szavazott le, szavazásra csak a zár­óra alatt (43. §.) jelentkezhetik. Ha á választásnál közreműködő valamelyik közeget kellett kitiltani, helyette a küldöttsegi elnök a helyettesítésre megszabott rendelkezések értelmében mást alkalmaz. 33. §. A szavazás alapjául a végérvényes választói névjegyzéknek a szavazatszedő küldöttségnél levő példányai szolgálnak. Ezeknek a szavazás egész folyama alatt a küldöttségnél kell lenniök. Csak az a választó szavazhat, aki a névjegyzékben fel van véve. Azonban a szavazatszedő küldöttsegi elnök és tagok, a bi­zalmi egyének, valamint a választáshoz kirendelt Írnokok, ha az illető választókerület valamely névjegyzékébe fel vannak véve, an­nál a szavazatszedő küldöttségnél, amelynél működnek, akkor is szavazhatnak, ha egyébként más szavazatszedő küldöttségnél kel­lene szavazniok. Nem bocsátható szavazásra az, akinek személyazonossága nincs megállapítva. A választót, ha személyazonossága különben kétségtelenül megállapítható, nevének, születési évének, polgári állásának (foglalkozásának) vagy lakásának hibás vagy hiányos bemondása, illetőleg bejegyzése miatt nem lehet kizárni a sza­vazásból. A személyazonosság kétségtelen megállapítása esetében a miatt sem lehet a választót a szavazásból kizárni, mert a nemzetgyűlési választók névjegyzékének elkészítése és szavazóigazolványok ki­állítása táígyában kiadott 5.987/1919. M. E. számú rendelet értel­mében részére kiállított szavazóigazolványt felmutatni nem tudja. 34. §. A szavazatszedő küldöttség elnöke azokat a jelentkezőket, akik az előző §. értelmében szavazásra nem bocsáthatók, vagy akik-

Next

/
Thumbnails
Contents