Rendeletek tára, 1918
Rendeletek - 174. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1918. évi 16.385. számú rendelete, a hadbavonult főiskolai hallgatók részére vizsgálatok letehetésésnek, illetőleg egy félév hallgatásának lehetővé tételéről.
174. 16.385/1918. V. M. %*. 499 Ennek a szándékomnak a megvalósítása végett az 1915. évi XIII. t.-c. 5. §-ában nyert kivételes felhatalmazás alapján a következőket rendelem, el: a) A szabadságolandó főiskolai hallgatók első turnusa szabadságát oly időben fogja megkapni, hogy f. évi március hó 1-től május hó végéig hallgathassa az előadásokat. Ez az idő a szóbanlevő hallgatóknak, ha az előadásokat tényleg hallgatták, szabályszerű félévül számitantló be. Ezek a hallgatók az 1917—18. tanév II. felére március 1-től bezárólag március 5-ig tartoznak beiratkozni, ha pedig a szabadságoltak között olyanok is vannak, akik még nincsenek beiktatva, ezek az emiitett idő alatt beiktatásukat is 'kieszközölni tartoznak. Viszont azonban Cím gondoskodjék arról, hogy az említetteknek a beiratkozás (beiktatás) lehetőleg megkönnyittessék, mivégből pl. a rendes körülmények közt megkívánt, de nem feltétlenül szükséges okiratok felmutatása is mellőzhető. A félévvégi aláíratás és a leckekönyv dékáni láttamozása a szabadságidő utolsó hetében eszközlendő. Már itt hangsúlyozni kívánom azonban — és ez az alább •említendő pót-szemesztert hallgatókra még fokozottabb mértékben alkalmazandó, — hogy netaláni visszaélések meggátlására a legszigorúbb gond fordítandó. b) Azok számára, akik az első turnusban nem voltak szabadságolhatok, de akik mint második turnus — fentidézett hadügyminiszteri, illetőleg honvédelmi miniszteri rendeletek értelmében — f. evi június hó 1-től kapják 12 heti szabadságukat, ezsalatt az idő alatt pótszemeszter lesz tartandó, amelyre csak a szóbanlevő szabadságoltak iratkozhatnak be, s amely ezeknek — ha az előadáso kat tényleg hallgatták — szabályszerű félévül számítandó be. Erre a pótfélévre a beiratkozások (és ha szükséges, a beiktatások) június hó 1-től bezárólag június 5-ig eszközlendők, a félévvégi kontestálások pedig a szabadságidő utolsó hetében. c) Kívánatosnak tartom, hogy a márciusban beiratkozottakra^ is az előadások során lehető nagy figyelem fordittassék (esetleg rekapitulációkkal stb.). A júniusban kezdődő pótszemeszter alatt minden kötelező főkollégium, hacsak lehet, a kötelező óraszámban adandó elő. E részben igen nagy megnyugvással vettem tudomásul a múlt 32*