Rendeletek tára, 1918

Rendeletek - 3. A m. kir. minisztérium 1918. évi 119. M. E. számú rendelete, Élesztőipari Bizottság alakitásáról.

4 3. 119/1918. M. E. sz. terekkel, illetőleg a bánnal egyetértőleg hozott döntéséig függőben kell tartani. A kereskedelemügyi miniszternek Így hozott döntését a bizottság végrehajtani köteles. 4. §. A bizottság elnöke, valamint a bizottságnak az érdekeltség köréből kinevezett tagjai a kereskedelemügyi miniszternek fogadal­mat tesznek arra nézve, hogy a rájuk bizott ügyekben teljes pártat­lansággal és a legnagyobb lelkiismeretességgel fognak eljárni, és a bizottság ügyeit, valamint a bizottsággal érintkező ügyfelek üzleti viszonyait feltétlenül titokban tartják. 5. §. A bizottság feladatai közé tartozik : a) a sajtolt élesztő gyártásához szükséges nyers- és segédanya­gok (ga: ona, melasz, nyerscukor, malátacsira, ammoniumszulfát, szuperfoszfát) mennyiségének a szesztermelés korlátozásáról szóló 112.400/1917. számú pénzügyminiszteri rendelet 1 ) (megjelent a Buda­pesti Közlöny 1917. évi 229. számában) vonatkozó határozmá­nyainak szem előtt tartása mellett való megállapítása, b) a kiutalt, illetőleg visszatartott nyersanyagoknak az egyes vállalatok között eddigi tényleges termelésük és teljesítőképességük figyelembevételével való felosztási, c) az egyes nyersanyagokból előállítandó élesztőnyeredék megállapítása. V d) kedvezőbb élesztőnyeredék elérése céljából bizonyos üzemi változtatások megtételének elrendelése, e) a hadicélokra dolgozó élesztőgyári vállalatok részére szük­séges nyersanyag mennyiségének megállapítása, valamint polgári vevőközönségüknek elláthatása végett más hasonló vállalatok által . való kisegítésére vonatkozó intézkedések megtétele, a bizottság feladata továbbá f) áz árszabályozásra, g) a hadicélokra dolgozó gyárak részére szükséges nyers­anyagmennyiségek kiutalására, h) az élesztőkivitel szabályozására, *) Lásd: Magy. Rend, Tára, 1917, évf., 2756.0.

Next

/
Thumbnails
Contents