Rendeletek tára, 1917

Rendeletek - 215. A m. kir. földmívelésügyi miniszter 1917. évi 52.000. számú rendelete valamennyi törvényhatósághoz,a takonykór elleni védekezésről

76« 216. 52.0ÓO/19Ú7. f. Sí. az. gyanújában álló lovak (szamarak, öszvérek) marhaleveleit»be kell vonni, és a marhalevélkezelővel közölni kell, hogy mely udvarokban stb., kiknek állatai különittettek el. Az ilyen állatokra engedély nélkül marhalevelet kiállítani tilos (26. §-.); e) intézkedni kell, hogy a fertőzött istállóban a takonykóros és a takonykór gyanújában álló lovak (szamarak, öszvérek) állásá­ban és a jobbról, balról lévő állásban összegyűlt trágyát, használt almot és a takarmányhulladékot, ha pedig az istállóban a többi állás is befertőződhetett, valamint kifutóban az összes trágyát, használt almot és takarmányhulladékot különrakva gyűjtsék össze és lehetőleg égessék el. Ha az elégetés nem vihető keresztül, a trágyát, az almot és a takarmányhulladékot legeltetésre nem hasz­nált szántóföldekre kell szállítani és azonnal alá szántani, vagy pedig a szántóföldön az 1914. évi 98.800. sz. F. M. rendelet 10. §-ában előirt füllesztési eljárásnak kell alávetni és eközben arról is gondoskodni kell, hogy ahhoz egypatás állatok ne férhessenek; f) intézkedni kell, hogy a fertőzött istállóba idegenek be ne menjenek; g) ha a takony kórt vagy annak gyanúját fogyasztásra vagy más célra leölt állaton a levágás után veszik észre, és az állatot mint húsvizsgáló nem m. kir. állatorvos vizsgálta meg, az esetben a leölt állatot összes szerveivel együtt az I. fokú hatóság intézkedéséig meg kell őrizni, a takonykór tünetei között elhullott állat hulláját pedig lehető­leg szarvasmarhafogattal a dögtérre, illetőleg ahol állati hullafeldolgozó telep van, a telepre, a távol eső legelőn vagy erdőben elhullott állat hulláját pedig félreeső helyre kell szállíttatni, ott őriztetni s attól embereket és állatokat távol kell tartani, amig az I. fokú ható­ság, illetőleg a járási m, kir. állatorvos megérkezik. Ha a levágott vagy elhullott állaton takonykór állapíttatott meg, akkor azt a helyet, ahol az állat levágatott, illetőleg elhullott, annak befertőzött környékét, valamint a befertőzött tárgyakat és eszközöket az előirt módon fertőtleníteni kell; h) a takonykóros és a takonykórra gyanús állatok birtokosait és gondozóit, továbbá azokat, akik az ilyen állatok hullái körül foglalkoznak, figyelmeztetni kell arra, hogy a takony kór az embe­rekre is nagy mértékben veszedelmes. Az állatok ápolóinak óvakod­niok kell attól, hogy a takonykóros vagy ezen betegség gyanújá­ban álló állatok által kilehelt levegőt közvetlenül beszívják, azok-

Next

/
Thumbnails
Contents