Rendeletek tára, 1917
Rendeletek - 367. A m . kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1917. évi 37.000. számú körrendelete, az országos tanári nyugdíjintézetre vonatkozó 1914 : XXXVI. t.-c.végrehajtásáról.
367. 37.000/1917. V. M. sz 1419 gálatol tehessenek, Ha az ily féléves tárgy egyszersmind előtanulmányi valamely más tárgyhoz, akkor az utóbbinak előadásaira a beiratkozás kivétel nélkül csak úgy engedhető meg, ha a hallgató az előtanulmányból a sikeres felvételi vizsgálatot még a félév első hat hetében teszi le. A felvételi vizsgálat nem ismételhető. 3. Azok, akik a folyó 1916/17. tahév első felében hadiszolgálat iniatt nem lehettek műegyetemi hallgatók, de akiknek, mint Budapesten tartózkodóknak, felettes katonai hatóságuk engedélyt ad a lí. félévi előadások és gyakorlatok látogatására, abba az évfolyamba, amelybe a folyó tanév elején beiratkozhattak volna, az I. félév elengedésével a IL félévre szabályszerűen beiratkozhatnak.. Az ilyenek a tanév végén az egész évi anyagból a többiekkel együtt vizsgázhatnak, ha a tanárok által tőlük megkívánt redukált terjedelmű gyakorlatokat elkészítették. Budapesten, 1917. évi január hó 8-án. A miniszter helyett: IloHvay s. k. államtitkár. 367. Ä m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1917. évi 37.000. számú körrendelete, az országos tanári nyugdíjintézetre vonatkozó 1914 : XXXVI. t.-c. végrehajtásáról. 1. Valamennyi egyházi főhatóságnak. 2. A fiumei kormányzónak. 3. Beszterce-Naszód vármegye főispánjának. 4. Valamennyi tankerületi kir. főigazgatónak. 5. A felső kereskedelmi iskolák kir. főigazgatóságának. 6. Valamennyi kir. tanfelügyelőségnek és tanfelügyelői kiren- . deltségnek. N I. Kötelezett tagok. 1- §• Az 1894 : XXVÍL törvénycikkel létesített országos tanári nyugdíjintézet kötelékébe tartoznak, a Jörvény 1. §-ának rendelkezése szerint, az 1914. évi szeptember hó 1-től kezdődőleg, a hit-