Rendeletek tára, 1917
Rendeletek - 363. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1917. évi 6.631. ein. számú rendelete valamennyi elemi népiskola, fiu felső népiskola, polgári fiúiskola, felső kereskedelmi fiúiskola, gimnázium és reáliskola és tanitóképző-intézet tanitó-tanári testületéhez, illetőleg igazgatóságához,a tanulóifjúságnak a mezőgazdasági munkálatokban való közreműködéséről.
3Ö3. 9.631)1917. V. M. ein. sz. j 1413 megállapítandó napidíjra nézve egyébként a vármegyei munkabizottság elnökségéhez kell fordulni. Célszerű lesz, ha a munkabizottság tájékoztatásának vétele után újabb értekezlet tartatik, amelyen a jelentkezett és szülői beleegyezést bemutatott tanulóknak a szervezet alapján való beosztásáról, valamint a felügyelet ellátására jelentkezett tanítóknak, tanároknak az egyes csoportokhoz való kijelöléséről, esetleges felváltásukról, szóval a szülőket is mindenben megnyugtató felügyelet gondos ellátásáról intézkedni kell. Tekintettel arra, hogy a tanitó és tanári testületeknek lelkes munkásságát a legélénkebb figyelemmel kívánom kisérni, felhívom az iskolák, intézetek igazgatóságait, hogy a Néptanítók Lapjának folyó évi 21. számához csatolt kimutatást, a tanulók jelentkezésének folyó évi június hó 1-én való lezárása, valamint a csoportok megállafiitása és a felügyelőknek beosztása után azonnal töltsék ki, és borítékba zárva, közvetlenül a vezetésem alatt álló minisztérium Vl/a ügyosztályába címezve, akként terjesszék ide fel, hogy a kimutatások legkésőbb június hó 10-ig ide megérkezzenek. E kimutatás akkor is felterjesztendő, ha — ami fel sem tételezhető — tanuló nem jelentkeznék, viszont azonban a tanitótanári testület egyes tagjai ilyen tanulói munkáscsoportok vezetését és felügyeletét elvállalni hajlandók. Amidőn a tanulói munkáscsopórtok alakításának jelentőségére figyelmüket még egyszer felhívom, annak a szilárd meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy a magyar tanítók és tanárok, akik az iskola falai között végzett csendes kulturmunkájukban tesznek a nemzetnek kiváló szolgálatot, és akiknek mindenkori munkássága a cselekvő hazaszeretet. ápolásával képessé tette , a nemzetet erre a soha nem remélt nagy erőfeszítésre; most, amidőn alkalom nyílik arra, hogy önvédelmi harcunkban tettlegesen is részt végy enek^ lelkesen és megszokott komolyságukkal fogják végezni ezt a feladatot is, amely .méltán .-fogja; kiegészíteni az iskolai; neveléssel és tanítással járó nehéz munkájukat és nemes hivatásukat. Budapesten, Ú917. évi május hó 16-án. Jankovich Béla s, k.